Az áldozati rendszer leírása a Szentírás olyan része, amelyet általában háttérbe szorítunk a bibliaolvasásaink során. Hiba ez, mivel ezek az Istentől rendelt cselekmények mélységes tanításokat rejtenek számunkra Krisztusról, a bűntől való szabadulásról és a bűnről is. Sokszor olyan összefüggéseket is megvilágítanak, amelyek máshol nem, vagy más formában szerepelnek az Írásban.

A Megváltó áldozatának előképei közül az egyik Mózes IV. könyve 19. fejezetében található, ahol is nem bárány, hanem tehénáldozat formájában ábrázolta Isten Jézus örökre szóló áldozatát.

"Szóla azután az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Ez a törvény rendelése, a melyet parancsolt az Úr, mondván: Szólj Izráel fiainak, hogy hozzanak hozzád egy veres tehenet, épet, a melyben ne legyen hiba, a melynek nyakán iga nem volt." (4 Móz. 19.1-2)

Az áldozati rendszerben természetes volt, hogy az állatnak épnek és hibátlannak kellett lennie, ami Krisztus hibátlan személyére és az áldozat tökéletes voltára utalt. Az Úr utasításában kitért arra, hogy olyan állat legyen a feláldozandó, amelynek a nyakában iga még nem volt. Ez az áldozati állat tehát nem egy hétköznapi szolgálatból, munkából kivett igavonó kellett hogy legyen, hanem kifejezetten az áldozat céljára szolgált. Arra utal ez, hogy Krisztus egyenesen az áldozat megvalósításáért jött erre a világra. Nem a világból kihívott hétköznapi ember volt, akit az élete folyamán Isten egyszer csak kiválasztott, hanem kezdettől fogva az volt a célja, hogy az életét adja az emberiségért. Egyetérthetünk "A kereszt és árnyéka" c. könyvében erről írottakkal: "Olyan kellett legyen, akit még soha nem törtek be, hogy igát viseljen, aki mindig is szabad volt, és soha nem kényszerítették arra, hogy bármit is tegyen. Jelképes módon Isten Fiát mutatta be ezzel is, aki szabad akaratából jött és halt meg értünk." Azonban a szerző következő mondata talán nem a legpontosabb: "Krisztus felette áll minden törvénynek, sohasem volt rajta iga". Túlságosan is leegyszerűsítő ez a kijelentés. Isten valóban nincs a törvénye alá vetve, de felette sem áll annak, legalábbis oly módon, ahogyan mi emberek ezeket a fogalmakat általában használjuk. A törvény Isten szent lényének a kifejeződése. Krisztuson valóban soha nem volt iga ahogyan azt mi értelmezzük: az ő teljes belső azonosulása a törvénnyel nem súly és teher volt a számára, hanem mindenkor a legnagyobb öröm.
Figyelemre méltó, hogy nem egy hím állatot írt elő Isten. Más áldozatoknál anyagi könnyebbséget jelentett, hogy nőstény állatot is fel lehetett áldozni, itt - mivel nem túlságosan sűrűn bemutatott áldozatról volt szó - valószínűleg nem ez volt az ok. Lehetséges, hogy a jámborságot, szelídséget fejezte ki az előkép ezáltal. A vörös színről az 5. vers elemzése során lesz majd szó.

"És adjátok azt Eleázárnak, a papnak, és ő vitesse ki azt a táboron kivül, és öljék meg azt ő előtte. És vegyen Eleázár, a pap annak véréből az ő újjával, és hintsen a gyülekezet sátorának eleje felé annak véréből hétszer." (4 Móz. 19.3-4)

Noha ez az áldozat bűnért való áldozat volt (19:9), nem kellett bűnvallomást tenni ez esetben, konkrét áthárítás nem történt. Ez arra utalhat, hogy Isten ennél az áldozatnál nem elsősorban az elfedezésre kívánta felhívni a figyelmet (a bűnért való áldozatnál ez központi szerepet tölt be), hanem arról a Valakiről kívánt mélyebb tanítást adni, akit ez az áldozat jelképez. A vérből hétszer kellett a Szent Sátor felé hinteni, ami egyértelműen mutatta, hogy az áldozatra a bűn miatt van szükség, és ez tökéletes megoldást, tökéletes elfedezést nyújt. (A hetes szám a Szentírásban a teljesség, a tökéletesség száma.) A táboron kívül kellett megölni az áldozatot, ami azt jelképezi, hogy Krisztus nem csak a zsidókért, hanem minden emberért adta az életét. Ugyanakkor utalhat arra, hogy a Megváltót a népe kivetette maga közül.

"Azután égessék meg azt a tehenet az ő szemei előtt; annak bőrét, húsát, és vérét a ganéjával együtt égessék meg. Akkor vegyen a pap czédrusfát, izsópot és karmazsint, és vesse a tehénnek égő részei közé." (4 Móz. 19.5-6)

Az áldozati állatot teljesen meg kellett égetni. A tűz ez esetben bizonyára nem a megtisztítást jelképezte, hiszen Krisztust nem kellett semmitől megtisztítani. A tűz a jelképe a Szentírásban a megpróbáltatásoknak, szenvedéseknek is. Az állatnak vörös színűnek kellett lenni, ami a vér színe, illetve az üldözések jelképe is. (V. ö.: Jel. 6:4). Ez jelentheti azt, hogy az eljövendő Megváltó óriási megpróbáltatásokon, üldözésen megy keresztül, sőt ezek látszólag legyőzik, az életét is oda kell adnia. Az áldozat bőrét, húsát, zsigereit, mindent el kellett égetni, ami arra utal, hogy olyan szenvedések lesznek ezek, amelyek lénye legmélyéig, a zsigereiig hatolnak. A sorrend is fontos a felsorolásban: egyrészt kívülről befelé sorolja az Úr a részeket, ami egyre mélyülő folyamatot sugall a megpróbáltatásokban, más szemszögből pedig mind az értékes (bőr, hús, vér=lélek), mind az értéktelen részt (ürülék) felsorolja. Ez tehát a szenvedések elmélyülését jelentheti, amelyek az utolsó porcikáig is elhatnak, másrészt pedig azt, hogy az áldozatban Jézusnak mind az értékes volta (élete), mind az abszolút értéktelen része (a megromlott emberi természet, amit magára vett) egyaránt megsemmisül. Az áldozatot hamuvá kellett égetni, ami azt jelenti, hogy Krisztus szenvedte el azt a büntetést, amelyet nekünk kellene elszenvednünk a gonoszságainkért. A végső megsemmisülés, a hamuvá válás a Biblia szerint a gonoszok végső sorsa. "De a gonoszok elvesznek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el." (Zsolt. 37.20) "Vétkeid sokaságával kereskedésed hamisságában megfertéztetted szenthelyeidet; azért tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged; és tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, a kik reád néznek." (Ezék. 28.18)

A papnak három dolgot kellett az áldozat égő részei közé tennie: cédrust, izsópot és karmazsin fonalat.
A cédrus egy örökzöld, illatos fa, amely az Írásban az igaz embert jelképezi, utal Krisztusnak az Atya előtti kedves voltára és igazságára. (V. ö: Zsolt. 92.13 Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekedik, mint a czédrus a Libánonon.) Az izsóp gyógynövény, amelyet a bűntől való megtisztítás szolgálata során az Úr rendelésére használtak. Az a mély tanítás rejlett ebben, hogy testi betegségből megszabadulni jó dolog, de ami valóban lényeges, az a bűntől való meggyógyulás és megtisztulás. A karmazsin a vér jelképe, ami még tovább hangsúlyozza, hogy Krisztus a maga életét, lelkét (vér=lélek) adta értünk.
"És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz." (Ésa. 53.10)
Az izsóp elégetése jelképezheti azt, hogy minden Krisztuson fordul meg: a megtisztulás lehetősége az ő életével együtt megsemmisült, s ha az Atya nem támasztja fel őt, ha nem fogadja el Krisztus áldozatát, semmi reményünk nem lehetne a megtisztulásra.

"És mossa meg a pap az ő ruháit, az ő testét is mossa le vízzel, és azután menjen be a táborba, és tisztátalan legyen a pap estvéig. Az is, a ki megégeti azt, mossa meg az ő ruháit vízzel, és az ő testét is mossa le vízzel, és tisztátalan legyen estvéig. Valamely tiszta ember pedig szedje fel annak a tehénnek hamvát, és helyezze el azt a táboron kivűl tiszta helyre, hogy legyen az Izráel fiai gyülekezetének szolgálatára a tisztulásnak vizéhez; bűnért való áldozat ez. És az, a ki felszedi a tehénnek hamvát, mossa meg az ő ruháit, és tisztátalan legyen estvéig; és legyen ez Izráel fiainak és a köztök tartózkodó jövevénynek örök rendelésül." (4 Móz. 19.7-10 )
Különleges dolog, hogy mindenki, aki érintkezésbe került az áldozattal, tisztátalanná lett: a pap, aki bemutatta, és az is aki elégette az áldozatot, sőt az is, aki kivitte a hamvakat a tisztulás vizeihez. Azt jelképezi ez, hogy Krisztus tiszta lényével, áldozatával kapcsolatba kerülve szükségszerűen fel kell ismernünk a magunk tisztátalan voltát, jellemünk szennyességét. "Amint meg van írva: nincsen csak egy igaz is." (Róm. 3:10) "Mossuk meg ruháinkat", vizsgáljuk meg magunkat és tartsunk bűnbánatot. Mossuk meg a "testünket" is, a megromlott természetünk megnyilvánulásait rendeljük alá Isten akaratának. A hamvakat ki kellet vinni az élő vizekhez, amivel meg kellett tisztítani a tisztátalanokat (18.v.). Az élő vizek a Szentlélek jelképe, aki meg kíván tisztítani bennünket. De csak akkor lesz képes munkálkodni az életünkben, ha Krisztus áldozata is jelen van (hamu). Mindkettőre múlhatatlanul szükség van a megtisztítás munkájához. Ugyanez vonatkozik az Ige hirdetésére is, a víz az Ige jelképe is (Ámós. 8.11). Csak akkor eredményez az Ige továbbadása megváltozott, megtisztult életet a hallgatók számára, ha Krisztus áldozatával egybekapcsolódik. Intellektuális gyönyörködtetés kevés, noha a Biblia gondolatrendszere valóban szép és logikus. Mindenkor iránymutató számunkra Pál kijelentése: "Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről." (1 Kor. 2.2)

"Aki illeti akármely embernek a holttestét, és tisztátalanná lesz hét napig: Az olyan tisztítsa meg magát azzal a vízzel harmadnapon és hetednapon, és tiszta lesz; ha pedig nem tisztítja meg magát harmadnapon és hetednapon, akkor nem lesz tiszta. Valaki holtat illet, bármely embert a ki megholt, és meg nem tisztítja magát, az megfertézteti az Úrnak hajlékát; és irtassék ki az a lélek Izráelből mivelhogy tisztulásnak vize nem hintetett ő reá, tisztátalan lesz; még rajta van az ő tisztátalansága. Ez legyen a törvény, mikor valaki sátorban hal meg. Mindaz, a ki bemegy a sátorba, és mindaz, a ki ott van a sátorban, tisztátalan legyen hét napig. Minden nyitott edény is, a melyen nincs lezárható fedél, tisztátalan. És mindaz, a ki illet a mezőn fegyverrel megöletettet, vagy megholtat, vagy emberi csontot, vagy sírt, tisztátalan legyen hét napig. És vegyenek a tisztátalanért a bűnért való megégetett áldozatnak hamvából, és töltsenek arra élő vizet edénybe. Valamely tiszta ember pedig vegyen izsópot, és mártsa azt vízbe, és hintse meg a sátort és minden edényt, és minden embert, a kik ott lesznek; és azt is, a ki a csontot, vagy a megöltet, vagy a megholtat, vagy a koporsót illette. Hintse pedig meg a tiszta a tisztátalant harmadnapon és hetednapon, és tisztítsa meg őt hetednapon; azután mossa meg az ő ruháit, mossa le magát is vízzel, és tiszta lesz estve. Ha pedig valaki tisztátalanná lesz, és nem tisztítja meg magát, az a lélek irtassék ki a község közűl; mivelhogy az Úrnak szenthelyét megfertéztette, a tisztulásnak vize nem hintetett ő reá, tisztátalan az. Ez legyen ő nálok örök rendelésül: mind az, a ki hinti a tisztulásnak vizét, mossa meg az ő ruháit; mind az, a ki illeti a tisztulásnak vizét, tisztátalan legyen estvéig. És valamit illet a tisztátalan, tisztátalan legyen az; és az a lélek is, a ki illeti azt, tisztátalan legyen estvéig." (4 Móz. 19.11-22.)

Korábban kijelentette az Úr, hogy bűnért való áldozatról van szó (19.v.), ebben a részben pedig részletezi a jelképes tanításokat. Ezt az áldozatot a halál miatti tisztátalanság megszüntetésére rendelte az Úr. Minthogy a halál a bűn következménye, a testi halál jelképezi a bűnt, és ennek következményét, a lelki halált is. Mély tanítást hordoz az, hogy aki érintkezésbe került a halállal, a bűnnel, maga is tisztátalanná lett. A bűn elkövetésével az ember felbátorít másokat is hasonló tettekre. Hajlamos az ember mások tettei láttán úgy gondolkodni, hogy "ha szabad neki, szabad nekem is". A megromlott természetünk miatt rendkívüli fogékonyság van bennünk a bűn iránt, és a rossz példa sajnos ragadós. (De még ha nem is követi el a másik ember az én bűnömet, nem lesz a szemében erkölcsi alapom arra, hogy a rosszat szóvá tegyem. Mindenképpen hozzájárulok tehát a bűn terjedéséhez - Ld. Dávid és a fiai esetét.)
Aki tisztátalant érint, maga is tisztátalanná lesz. Nagyon találóan mutatja be ez a kép a bűn terjedését. A "bűn érintését" szemléletesen mutatja be Jakab apostol (Jak. 1:14), az embert "vonja és édesgeti" a kívánság. Ha a bűn már ily módon megérintett, hogy kívánsággá válik, feltétlenül meg kell tőle tisztulni, mert ha az Isten lelkével nem állunk ellene, okvetlenül cselekedetté növekszik. Élő vízre és hamura van szükség: a Szentlélekre és Krisztus áldozatának a megértésére, az Őiránta való mély és igaz szeretetre.

A 14. vers szemléletesen tanítja, hogy annak az embernek, aki halott a bűneiben, a cselekedetei az egész környezetét megfertőzik.

A 15. versben olvashatunk arról, hogy az a nyitott edény, amelyen nincs zárható fedél, tisztátalanná válik. Az edény a Bibliában több helyen az ember jelképe. Arra utal ez, hogy ne legyünk nyitottak a rossz példára, legyünk zártak a bűn számára, ne fogadjunk be mindent, ami kívülről jön. Jób példája megmutatja számunkra, hogy a gyakorlatban hogyan alkalmazható ez az elv kívánságok megelőzésében: "Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem." (Jób. 31.1)

A.19. vers így szól: "Hintse pedig meg a tiszta a tisztátalant harmadnapon és hetednapon, és tisztítsa meg őt hetednapon; azután mossa meg az ő ruháit, mossa le magát is vízzel, és tiszta lesz estve." Hogy többször is meg kellett hinteni valakit, hogy megtisztuljon, utal arra, hogy időre van szükség a bűntől való megszabaduláshoz, ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Mélyen bennünk van az a kibogozhatatlan bűnszövevény, ami örökölt természetünk és választásaink nyomán jön létre a szívünkben. A Szentléleknek időre van szüksége, hogy felfedje előttünk a romlottságunkat és szembefordítson minden rosszal, ami csak van bennünk.

A 20. vers beszél arról, hogy mi lesz a sorsa annak, aki nem akar megtisztulni, aki visszautasítja Isten munkálkodását az életében, és semmibe veszi Krisztus áldozatát: "irtassék ki a község közül". "�nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk" (Csel. 4.12.)

A 21. vers beszél azokról, akik közreműködnek az Úr munkájában, akiket eszközül használ az ő megtisztító kegyelmének közvetítésében, a Jó Hír terjesztésében. Minden kereszténynek feladata, hogy bizonyságot tegyen Krisztusról, Isten felfoghatatlan ajándékáról. Krisztus lényéhez képest mindannyian tisztátalanok vagyunk, és a szolgálatunk megkívánja, hogy mély önvizsgálatot tartsunk, küzdjünk jellemünk fogyatékosságai ellen. Elengedhetetlenül szükséges, hogy "megmossuk és megfehérítsük ruháinkat a Bárány vérében" (Jel. 7.14). Itt a víz jelképét használja az Úr: Szentlélek és Ige: ez szükséges a jellemünk megtisztításához.

Mózes IV. könyve 19. fejezete mély és bőséges tanításokat ad Krisztus személyéről, az ő áldozatáról, amelyek segítséget jelentenek számunkra a hívő életünk mélyítéséhez. Az áldozati rendszer jelképes cselekményeinek a megértése erőfeszítést kíván, azonban az eredmény sokszorosan igazolja a rá fordított idő hasznosságát.