C. H. Spurgeon prédikációja (1888)

"Hiszünk Abban, aki feltámasztotta a mi Urunkat a Jézust a halálból, aki a mi bűneinkért halálra adatott és feltámasztatott a mi megigazulásunkért." - Róm 4:24, 25

A hit - az igaz, a megváltó hit - minden korban ugyanolyan. Különböző dolgokban mutatkozhat meg; Ábrahám hite mégis ugyanolyan hit, mint amilyen Pál szívében volt; és Pál hite pontosan ugyanaz a hit volt, mint ami most is minden hivő szívében él. Nekünk is a mindenkori istenfélő ember "becses hitével" azonos hitünk van; mindig ugyanaz a hit, mint ahogy mindig ugyanaz az Isten, és ugyanaz a Megváltó�

I. Először is, hitünk az Atya Istenre tekint a megváltás dolgában. Nem egyedül csak Jézus Krisztusra tekintünk, mint ahogy egyesek ezt állítják; hanem "hiszünk abban is, aki feltámasztotta Jézust, a mi Urunkat a halálból", nem csak egyedül Jézus Urunkban. Hiszünk benne is, de ugyanúgy hiszünk Istenben is, aki feltámasztotta Jézust, a mi Urunkat a halálból.

Ezen a ponton kétféle téves hit létezik; és az ember sajnálattal látja e tévedés bármelyik formáját, mivel elrontja az isteni igazság szépségét. Egyesek figyelmen kívül hagyják az Atyát. Úgy beszélnek Jézusról, mintha neki, és egyedül csak neki tartoznánk megváltásunkért. Mérhetetlen a tartozásunk Jézusnak, áldott legyen az ő neve. De Jézus nem vált meg az Atya nélkül, vagy az Atyától külön, vagy az Atya akarata ellenére. Szeretem azt a kifejezést, amit a Genezis használ Ábrahámmal és fiával kapcsolatban, amikor mentek az áldozat hegyére: "és mentek ketten együtt". A nagy áldozat kapcsán is, amely az emberi bűnökért hozatott, elmondhatom az Isten Atyáról és az ő Isten Fiáról, hogy "mentek ketten együtt". Titkos megállapodás és összhang volt az Atya és a Fiú között a mi megváltásunkkal kapcsolatban. Szeretetünk és hálánk ugyanúgy az Atyáé is, mint a Fiúé. Jézus önmagát adta értünk, de az Atya Jézust, a másik Önmagát adta értünk. Jézus azt mondja: "Én és az Atya egy vagyunk." Bizonyos értelemben azt is mondhatom, hogy az Atya volt az, aki szenvedett érettünk, mivel Ő adta értünk való szenvedésre a Fiát, akit szeretett, Ő adta oda azt, akit a szíve szeretett, és Fia személyében Ő lett a mi Megváltónk. Legalább annyira "Isten a mi Megváltónk", mint ahogy "Jézus Krisztus a mi Megváltónk". Soha ne válasszuk külön az Atyát a Fiútól a megváltás művében! Jézus nem azért jött a világra, hogy meghaljon és az Atyát kegyelemre hangolja. Nem, a kegyelem szövetsége öröktől fogva létezett, és Jézus azért jött, hogy a szövetség egy pontját teljesítse, ami számára azzal járt, hogy szenvednie kellett. Az Atya szeretete öröktől fogva van, és Jézus halála egyike azon patakoknak, melyek ebből az örökkévaló forrásból folynak. Az Atyát áldani kell, mert halálra adta Fiát és feltámasztotta őt a halálból. Soha sem szabad megfeledkeznünk arról a kegyelemről, melyet így nyilvánított ki a mi megváltásunkért. Ezért soha ne essünk azok hibájába, akik figyelmen kívül hagyják az Atya szerepét megváltásunkban.

Ugyanilyen veszedelmes hiba az is, ha figyelmen kívül hagyjuk a Fiút. Mennyit beszélünk Istenről, imádkozunk Istenhez, emlegetjük Isten kegyelmét, de mi köze ennek a sok beszédnek Istenhez, ha semmibe vesszük és megvetjük a Fiút? Isten nem fog meghallgatni minket, nem fog válaszolni imánkra ha nem Jézus Krisztus által járulunk hozzá. Csak egy módon lehet az Atyához járulni, és ez a Fiú - Jézus Krisztus - által van. Nem lehet Istenhez másként közeledni, csak az Isten és ember közötti egyetlen Közvetítő által. Miért rendelt Közvetítőt, és miért ontotta vérét a Közvetítő, ha mi az ő engesztelő áldozata nélkül is Istenhez járulhatunk? Nem, szeretteim, mi ugyanúgy hiszünk Jézus Krisztusban is, mint az Atyában. Hiszünk az Atyában, de mi úgy hiszünk benne, mint abban az Istenben, aki feltámasztotta Jézust, a mi Urunkat a halálból. Nem vált meg sem az Atya a Fiú nélkül, sem a Fiú az Atya nélkül, sem e kettő az isteni és mindörökké áldott Szentlélek nélkül. A teljes Szentháromságra szüksége van a keresztény embernek, a teljes Szentháromság isteni egységben végzett összmunkáját kell áldani és dicsérni megváltásunkért.

Akkor most mit is mond a szöveg arról, hogyan törekedjünk az Atya Istenben bízni megváltásunk tekintetében? Nos, először is azt mondja, hogy az Atya halálra adta a Fiát. Jézusról pedig azt olvassuk: "ki a mi bűneinkért halálra adatott". Tudjuk, hogy ki adta őt halára, mivel ugyanebben a levélben itt áll a szöveg: "Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" (8:32) Az Atya adta oda Fiát, hogy emberi testet öltsön, az Atya adta oda Fiát, hogy utált és az emberektől elhagyott legyen, az Atya szolgáltatta ki Fiát az áruló csókjának és a római katonák kegyetlen bánásmódjának, az Atya volt az, aki odaadta Fiát, hogy megostorozzák, keresztre feszítsék, és hogy végül keserű halált haljon a bűnösökért. Ez volt az Atya irántunk való szeretetének legfőbb bizonyítéka.

A következő, amit megtudunk az, hogy az Atya volt az, aki feltámasztotta Jézust a halálból. "Hiszünk abban, aki feltámasztotta Jézust, a mi Urunkat a halálból." Krisztus feltámadásáról különbözőképpen beszéli el az Írás, de számos egyéb kijelentés mellett hangsúlyosan állítja, hogy Krisztus feltámadása az Atya hatalma által történt. Akkor neki kell hálát adnunk az élő Krisztusért, a feltámadt Krisztusért. Az Atya volt az, aki újra életet lehelt a halott testbe és aki visszahozta Megváltónkat az életbe; az Atya volt az, aki megparancsolta az angyaloknak, hogy gördítsék el a követ a sír bejáratától, amikor a feltámadás hajnala felvirradt.

Ne felejtsük el, hogy éppúgy, ahogy ezt a két dolgot, vagyis Krisztus halálra adását és Krisztus feltámasztását az Atyának tulajdonítjuk, ugyanúgy a belőlük származó két gyümölcs is az Atyától való. Az egyik gyümölcs a bűnök bocsánata: "ki a mi bűneinkért halálra adatott". A másik gyümölcs a megigazulás: "és feltámasztatott a mi megigazulásunkért". Mindkettő az Atya munkája; az Atya bocsát meg, és az Atya igazít meg. "Isten az, aki megigazít", mondja Pál mintegy isteni elragadtatásban: "Isten az, aki megigazít; Kicsoda az, aki kárhoztat?" Ebből az következik, hogy az Atya nélkül nem bízhatunk egyedül csak Jézusban. Vissza kell kanyarodnom ahhoz a ponthoz, amiről már szóltam nektek, hogy megértessem veletek: ahogy nem tekintünk csak Jézusra az Atya nélkül, ugyanúgy nem tekintünk csak az Atyára Jézus nélkül. Ilyen az igazi, a biblikus hit: "Akik hisznek Abban, aki feltámasztotta a mi Urunkat, a Jézust a halálból, aki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért." Akkor pedig, ember, ha részesülni akarsz a megváltásban, mindenek előtt Isten, a hűséges Teremtő kezébe kell letenned a te lelkedet, mely kezeket mindig Isten - és - az ember Úr Jézus Krisztus kezeivel kell azonosítanod, aki meghalt és feltámadt, hogy elvegye a te bűneidet. Az ilyen hit gyakorlása azonnal megvált téged, éspedig örökre.

II. Most eggyel tovább lépek, és rátérek a második pontra, mely szerint az a hit, amely megváltja az embert, úgy tekint Jézus krisztusra, mint a mi jézus krisztusunkra. Jól jegyezzétek meg: az igaz hit semmi másra nem tekint úgy, mint ami a miénk. Ha a hit befelé néz, nem lát ott semmi olyat, amit érdemes lenne a magunkénak tudni, és semmit olyat, amiben érdemes lenne bízni a megváltást illetően. Ezért a saját igazsága ellen kiált, amely a törvényből származik és csak szennyes ruhaként tud ránézni. Jézus Krisztusra azonban úgy tekint, mint valódi kincsre.

Észrevettétek, milyen sokszor fordult elő a szövegben "a mi" és "a miénk"? Húzzátok csak alá ezt a kis névmást, ahányszor csak halljátok. Az igaz hit úgy fogadja be Jézus Krisztust, mint "a mi" Jézus Urunkat: "Jézust, a mi Urunkat", a mi Jézusunkat, a mi Megváltónkat; nem egy Megváltót, hanem a mi Megváltónkat; és mivel Úr és Megváltó is, ismerjük el őt, a mi Jézus Urunknak, és úgy tekintünk rá, mint a mi Urunkra. Ő maga így mondja: "Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem", és ez az, amit tenni akarunk. Ez tehát az igazi, valódi, tettetés nélküli, lelket megváltó hit; a hit, amely kisajátítja magának Jézust, mint a mi Megváltónkat és a mi Urunkat.

A következő kisajátítás pedig az, hogy az igazi hit úgy tekint Krisztusra, mint aki a "mi" bűneinkért adatott halálra: "Aki halálra adatott". Ez azt jelenti, hogy a te vétkeidért és az én vétkeimért: "a mi vétkeinkért". Ó kedves hallgatók, nem sok értelme van abban a Jézus Krisztusban hinni, aki a rég múltban élők vétkeiért adatott halálra; azt kell elhinnünk, hogy a mi vétkeinkért adatott halálra. Nem vált meg minket, ha úgy hiszünk benne mint aki a tőlünk távol élő népek bűneiért adatott halálra, hanem úgy kell hinnünk benne mint aki a mi vétkeinkért adatott halálra. Ez az a hit, amely ezt mondja: "Jézus Krisztus viseli az én bűneimet a saját testében a keresztfán." Úgy tekintsetek a Megváltóra, mint aki a ti bűneiteket hordozza. "Nézzetek reám" mondja ő, "és megtérnek az Úrhoz a föld minden határai." Nézzetek őreá, most nézzetek őreá; abban a pillanatban megtértek, amint ránéztek. Megváltótokként bízzatok benne; érintsétek meg őt, mint ahogy az a bizonyos asszony tette; elég annyi nektek, hogy hittel megérintitek őt, és azonnal megtértek minden gonoszságotokból, mivel az igaz hit elhiszi azt, hogy Ő "a mi bűneinkért adatott halálra".

Az igazi megváltó hit úgy sajátítja ki Jézust, mint aki "a mi" megigazulásunkra támadt fel. Bibliai tantétel az, hogy Krisztus halála árán igazulunk meg. De ennek nem szabad pusztán tantételnek maradnia, hanem magatokra kell alkalmaznotok ezt hit által, és tapasztalattá kell tennetek, mint ahogy a szöveg is mondja: "aki feltámasztatott a mi megigazulásunkért." Kinek a megigazulásáért? A tiétekért, kedves barátaim, és az enyémért: "a mi megigazulásunkért". Van amikor a "mi" szót jobban szeretem, mint az "én"-t. Amikor magányos vagyok, időnként így imádkozom: "Én Atyám, ki a mennyekben vagy." De azért hálás vagyok, hogy az Úr nem így mondta el a példa-imádságot, és nem így adta azt a tanítványoknak, hanem úgy, hogy "Mi Atyánk" - azaz, a te Atyád és az enyém, és mindannyiunké, akik szeretjük az ő drága nevét és az ő drága Fiában bízunk. Igen, Jézus az én megigazulásomért támadt fel; dicsérem őt ezért a csodálatos tényért� Hálát adok az Úrnak, hogy ez igaz; és mégis szeretem a "mi" szót a szövegünkben: "aki feltámasztatott a mi megigazulásunkért". Kedves barátaim, a "mi megigazulásunk" vajon jelenti-e a ti megigazulásotokat is és az én megigazulásomat is? Ki szeretne együtt ülni velem ennek a becses "mi" szónak a kétüléses kocsiján, és azt kiáltani: "feltámasztatott a mi megigazulásunkért"?

Így most két leckét is tanultunk: az egyik az, hogy a hitünk az Atya Istenre tekint a megváltásért, a másik az, hogy a hitünk sajátjaként tekint Krisztusra.

III. Harmadszor, a megváltásba vetett hitünk krisztus halálán és feltámadásán nyugszik: "Aki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért." Jegyezzétek meg, hogy az olyan hit, amely csak Krisztus életének történetével foglalkozik nem fog megváltani benneteket. Ha elhiszitek, hogy élt valaki, akit Jézus Krisztusnak hívtak, még ha valóban elhiszitek, hogy Isten is és ember is volt, és ha mindent elhisztek, amit Máté, Márk, Lukács és János irt, sőt még a leveleket is, de, ha csak olyan értelemben hisztek ezekben, hogy ezek történetileg igazak, akkor még nem jutottatok el a megváltó hitre; ezen túl kell lépnetek ahhoz, hogy az említett hitre eljussatok.

A következő, amit tudomásul kell venni, hogy a Krisztus életének szépségébe vetett hit nem fog megváltani. Az utóbbi időben támadtak olyan hűtlenek, akiknek jelleme bizonyos szempontból magasan felülmúlja a régi hűtlenek jellemét. Ahelyett, hogy a keresztény vallást ócsárolnák, Krisztus-élettörténeteket írnak, és dicshimnuszokat zengnek az ember Jézus Krisztus csodálatos és nagyszerű jelleméről. Most mondom nektek, hogy nem hiszem, hogy Krisztusnak bármivel is jobban tetszenének ezek a dicséretek, mint az előttük élők istenkáromlásai, mert ha a Názáreti Jézus nem Isten Fia volt, ha nem a Fiú Isten volt, akkor nem lehetett jó ember. Bármennyire is csodálatra méltó az ő erkölcsi jelleme több szempontból is, mindezt elrontotta volna az, hogy engedte, hogy imádják, és hogy úgy beszélt saját magáról, hogy emberek milliói hitték el és hiszik, hogy Ő valóban Isten; és mivelhogy egy ilyen embernek azt tudnia és előre látnia kellett, hogy tanításának ez lesz az eredménye, Jézus közönséges csaló volt, ha nem volt Isten az Istentől. Ezért, ha elhiszitek, hogy Krisztus jelleme nagyszerű volt, de nem hisztek abban, hogy ő az Isten Fia, akkor még nem jártok a helyes úton, még nincs meg bennetek Isten kiválasztottjának a hite, és új útra kell térnetek ahhoz, hogy végül a mennybe jussatok, ahol Ő is van.

Vannak olyanok, akik bár hisznek Krisztus tanításainak helyességében, valójában nem hiszik el ezeket a tanításokat. "Igen", mondják, "Krisztus kiváló tanító, és bármit is tanított, az igaz"; de a gyakorlatban nem hisznek benne. Csak a tantételben hisznek, de nem hisznek Krisztusnak, az Istennek, aki adta ezt a tantételt. Őket egyszerűen csak intellektuálisan foglalkoztatják Krisztus tanításai, de a szívükkel nem bíznak Krisztusban. Nem bíznak abban az Istenben, aki feltámasztotta Krisztust a halálból. Voltaképpen nem építenek a megváltó hit két alapkövére, vagyis a mi Urunk Jézus Krisztus halálára és feltámadására.

Azt a kijelentést is meg merem kockáztatni, hogy lehet nektek a legortodoxabb hitetek Krisztus istenségében, és hihettek abban, hogy Jézus az Úr, de ha csak ennyit hisztek, még nem szereztétek meg az üdvösséget.

A megváltó hit Krisztusban összpontosul. "Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért." Ha üdvözülni akartok, szögezzétek tekinteteteket Isten Fiának szenvedéseire.

"Nézd én lelkem Megváltód, nézd, Megalázva a Gecsemánén."
Tudom, hogy az ő életének szemlélése már önmagában is megteszi hatását, példaként szolgál neked; de nem feltétlenül muszáj erre tekintened a megváltásért. Tekintetedet őrá kell szögezned, mint aki a te vétkeidért adatott halálra. Úgy kell látnod Őt, mint akit bűnnel vádoltak, bár nem volt benne bűn. Úgy kell látnod őt, mint aki bűnné tétetett teérted, mint a te Helyettesed, aki a te helyeden áll, és helyetted szenved, a te bűneidért adatott halálra. Ha ezt látod, akkor a szemed azon nyugszik, aki megvált téged; az Atyán, aki a Fiára helyezi a te bűnödet, az Atya pedig úgy sújtja a Fiút, mintha ő nemcsak egy bűnös volna, hanem a világ minden bűnöse egybegyúrva, amíg a Fiú így nem kiált "Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engemet?" "Ki a mi bűneinkért halálra adatott", ebben van a te egyetlen reményed. Ha nem fogadod el Jézus Krisztust, mint Helyettesed, aki helyetted halt meg, akkor nincs számodra út a megváltáshoz. De ha úgy veszed őt, mint akit Isten odaadott - nem a te igazságodért, hanem a te bűneidért, hogy elszenvedje azt, amit neked kellene elszenvedned, és megfizessen tehelyetted azért, amit te sohasem tudtál volna megfizetni - ha így veszed őt, akkor a helyes módon vetted Krisztust.

De neked úgy is kell hinned benne, mint aki feltámadt a halálból. Feltámadt a halálból, és mindenha él, hogy esedezzék érettünk; és ez az a mozzanat, amely által a megigazulásod van; a meghaló Megváltó megmosott, a feltámadt Megváltó felöltöztetett, gonoszságodból kimosott az ő drága vére, és az Atya által befogadást nyertél az ő örök élete által, amikor feltámadt a halottak közül...

IV. A negyedik ponttal zárom, mely szerint hitünknek meg kell tanulnia világosan látni a kapcsolatot Krisztus egyes megváltó cselekedetei és azok rendeltetése között. "Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért". Először egy szegény bűnöstől elég annyi, hogy bízik Krisztusban, többet nem kell tennie; de a mi megerősítésünkre, javunkra és épülésünkre szolgál, ha megtanulunk különbséget tenni azon áldások között, amelyek az egyes isteni forrásokból áradnak...

Először is, kedves barátaim, a bűnbocsánat Krisztus halálából származik: "Ki a mi bűneinkért halálra adatott." Nincs bűnbocsánat azon kívül, hogy Krisztus halálra adatott a mi bűneinkért. Újabban olyan dolgokat hallottam, amilyeneket korábban még elképzelni sem tudtam, amelyeket magukat keresztény igehirdetőknek nevezők állítanak Isten Igéjének alapvető tanításaival ellentétben; és egyesek közülük még azt is ki merik jelenteni, hogy Krisztus helyettes áldozata, az ő helyettünk való szenvedése nem volt igazságos. Aztán még azt is mondják, hogy Isten bármilyen elégtétel nélkül megbocsátja a bűnöket; de ha az előbbi nem igazságos, akkor mit mondjak az utóbbiról? Ha Isten folyamatosan megbocsátja a bűnöket anélkül, hogy erkölcsi kormányzatára gondja lenne, ha semmit sem kell tennie igazságának érvényesítéséért, akkor hogyan fog az egész föld Bírája igazságot tenni? Akkor a világmindenség alapjai rendülnének meg, és mit tennének az igazak? Bármit is mond a modern filozófia, ragaszkodjunk ehhez: "Vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat", azaz engesztelés nélkül, méghozzá olyan engesztelés nélkül, amely egy felbecsülhetetlen értékű élet feláldozása, nincs az emberi bűnöknek elnézése. De hogy van az, hogy az Úr Jézus Krisztus halálából származik a bűnök bocsánata? Én azt válaszolom erre, hogy először is, részben az ő személyének fenségéből. Isten lévén, amikor magára vette a mi természetünket és Isten-emberré lett, az ő összetett és csodálatra méltó személyének leírhatatlan isteni és fenséges kisugárzása volt; és az ő halála nagyobb tisztességtétel volt Isten szigorú igazsága iránt, mint a lázadó emberiség egészének pokolra vetése lenne. Az isteni igazság érvényesítése oly hathatósan nyilvánult meg Krisztus keresztre feszítésének tényében, hogy elképzelhetetlen bármi mással szilárdabb alapot vetni az erkölcsnek és az igazságosságnak. Krisztus végtelenül jobb, mint mi együttvéve. Mint Isten Fia és mint Fiú Isten nagyobb, mint minden korok összes embere, és nagyobb, mint a szent angyalok együttvéve; és ha neki szenvednie kell, ha meg kell halnia, bár a bűnöket neki csak tulajdonítják, mert valójában nem az övéi, akkor Isten tényleg igazságos, amikor elégtételt vesz akár az ő Egyszülött Fián is, amikor az a bűnös helyébe áll.

A következő ok, amiért Krisztus halála oly hathatós volt az ő szabad állapotában rejlik. Mint Isten, nem volt a törvény hatálya alá vonható; elképzelhetetlen lett volna, hogy ennek valaha is meg kelljen történnie. Én nem tudnék elégtételt adni a ti bűnötökért, mert semmi olyat nem tudnék tenni Istennek, ami már eleve kötelességem ne lenne iránta. Ha mindenem odaadom, akkor sem tudom kifizetni az adósságomat; akkor hogy fizethetném ki a tiéteket. De az Úr Jézus Krisztus semmivel sem tartozott Isten törvényének; lehetetlen volt, hogy ő személyesen tartozzon a törvénynek; ezért minden, amit tett többlet volt, amit azon bűnös emberek számlájára utalt, akiknek Helyettesévé vált.

Az ő jóvátételének kiválósága az ő jellemének abszolút tökéletességében is rejlett.
Ő volt az Isten Báránya, hiba és folt nélkül való. Nincs benne fölösleg, és nincs benne hiány; és ez az a jellemvonás, ami feljogosította őt arra, hogy amikor szenvedett, azt mondhassa, hogy nem önmagáért szenvedett. A Megváltó életét adta értünk és kivágattatott, "de nem önmagáért"; mivel bűn nélkül való volt, és nem volt a törvény ítélete alatt.

Az ő népe feletti elsősége hozta őt olyan helyzetbe, hogy helyettünk tudott szenvedni. Bukásunk első oka nem önmagunkban rejlett. Ádám atyánk követett el bűnt nagyon régen, és mi benne buktunk el. Vádoljuk Istent a dolgok ily módon való elrendezéséért és kezdjünk el akadékoskodni emiatt? Lássuk meg a reménynek azt az ajtaját, amely e tényben a mi számunkra nyitva áll! Ahogy az egyik képviselőn keresztül elbuktunk, úgy egy másikon keresztül helyreállíttathatunk. Amikor az angyalok elbuktak, én úgy feltételezem, hogy egyenként követtek el bűnt, és nem volt közös fejük, mint ahogy nekünk van. Vétkeztek, minden egyes lélek külön; ezért elbuktak reménytelenül és örökre, és egyiküket sem lehet soha többé felsegíteni. De a mi bukásunk� a mi szövetségünk feje, Ádám által történt� És mivel a mi bukásunk így esett, csak egy másik Fej isteni eszközével hozható helyre, úgy, hogy ez a Fej közbelép, megtartja a törvényt helyettünk, és elszenvedi annak büntetését helyettünk, hogy ezáltal mi helyreállíttassunk� Amilyen megnyugtató ez az igazság a szívnek, oly mértékben ösztönző is. Higgyetek benne, és megnyugszik a ti lelketek, és ugyanakkor fel is serkent titeket, hogy szolgáljátok a ti Isteneteket amíg nappal van.

Ezután azt mondja a szöveg nekünk, hogy a Krisztus halála általi megváltás után megigazulunk az ő feltámadása által: "Aki feltámasztatott a mi megigazulásunkért." Mit jelent ez?

Néha azt szoktam mondani, hogy Jézus Krisztus túszként vettetett a sír fogságába - érettünk. Ő fizette meg a mi adósságunkat, de várnia kellett a sírban, míg az adósság megfizetéséről szóló igazolást a mennyei bíróság regisztrálja. Miután ez három nap és három éjszaka alatt megtörtént, leszállt a fényes hírnök a mennyből kezében a paranccsal és kezeslevéllel, hogy a túszt szabadon kell bocsátani, mert az adósság meg lett fizetve, és a kötelezettség megszűnt. Ekkor a követ elgördítették; és miután az angyal elgördítette azt, mit tett? Fogta, és leült rá. Nekem mindig úgy tűnik, hogy azzal, hogy az angyal ráült a kőre, mintha azt mondta volna: "Halál és pokol, gördítsétek vissza a követ, ha tudjátok;" de azok nem tudták. Az őrzők messze menekültek, és maga Jézus Krisztus feltámadt, hogy új életben járjon; és így mind a bűnös, mind az ő Helyettese felmentést kapott, fogoly és túsz egyaránt szabadok; aki tartozott, felmentést nyert a Helyettes által, és maga a Helyettes is felmentést nyert, mivel mindent megfizetett, amit a végtelen igazság megkövetelhet, és tiszta megváltási menlevelet kapott. Így kilép a sötét zárkából, feltámasztva az életre Atyja keze által. A feltámadás a mi megigazulásunk.

Most nézzük meg ezt a tényt egy másik oldalról is. Tételezzük fel, hogy Jézus Krisztus soha sem támadt fel, és én azt mondom nektek, hogy teljes elégtételt adott, és meghalt a mi bűneinkért, de még mindig halott és a sírban van; ha elhinnétek ezt az üzenetet, akkor mindig nyugtalankodnátok! Nem tudnátok bízni egy halott Krisztusban; azt mondanátok: "Ő rothadást látott", de az igazi Krisztusnak soha sem kell rothadást látnia. Ő halott; és mit tehet egy halott Krisztus értünk? Szeretteim, a meghalt Krisztus vásárolta meg számunkra a megigazulást, és a feltámadt Krisztus gondoskodik arról, hogy meg is kapjuk azt. A feltámadt Krisztus jött el, hogy elhozza ezt nekünk, és mi ebben nyugszunk meg.

Ó, bárcsak ti is mindnyájan a Jézus által a kereszten bevégzett munkában nyugodnátok meg, amely a halottak közül való feltámadása által mutatkozik meg teljes fényességében számotokra! Tegyétek a szöveg két részét egymás mellé, "Aki a mi bűneinkért halálra adatott", "és feltámasztatott a mi megigazulásunkért." Szükségetek van mindkettőre, bízzatok mindkettőben; bízzatok a Megváltóban, aki meghalt a kereszten, és bízzatok abban a Krisztusban, aki feltámadt, és aki most az élő Krisztus; bízzatok valójában Krisztusban, aki így nyilatkoztatta ki magát Jánosnak Patmos szigetén: "És az Élő; pedig halott voltam, és íme élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai." Urunk Jézus, ekként bízunk benned, ekként bízunk benned most, és megtartatunk!

Fordította: Böszörményi Zsuzsa