|
|
|
||
|
|
|
||
|
Kedves Testvérem a Jézus Krisztusban! Néhány gondolat ragadott meg a Bibliából, ezért vettem a bátorságot, hogy így ismeretlenül is levelet írjak Neked. Két dologra alapozom a reménységemet (hogy mire irányul ez a reménység, az kiderül a levél végén), az egyik, hogy elfogadtad személyes Megváltódul az Úr Jézus Krisztust, szereted és követni akarod Őt, a másik, hogy elég nyitott vagy arra, hogy megismerd mások véleményét, bibliai meglátásait, jelen esetben az enyémet. Mindkettőt fontos és dicséretes dolognak tartom. A Szentírás alapján bizonyos vagyok abban, hogy nem sokkal Krisztus második visszajövetele előtt élünk, és abban is, hogy Isten az utolsó időben ki fogja tölteni a Szentlelkét a hozzá hűséges hívőkre. Jóel 2.28-30 szerint ennek különböző jelei lesznek, a természetben és a hívők életében egyaránt: sokan kapnak látomásokat, prófétálnak. Hiszek abban, hogy teljesedni fognak Jézus szavai: "Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak." (Márk. 16.17-18) Ami engem illet, egyelőre egyiket sem gyakorlom: nem űzök ördögöket,
nem gyógyítok, és nem szólok új nyelveken sem. (Ami a halálos veszedelmeket
illeti, már jónéhányból megmentett Isten, de nem az evangéliumhirdetés
során értek ezek, tehát nem hozhatók ezzel az igével összefüggésbe.) Mindezek
azonban nem jelentik azt, hogy nem hiszek Krisztusban. Úrnak és Megváltónak
vallom Őt. Így ír Pál apostol: "Azért tudtotokra adom néktek, hogy
senki, aki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és
senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által."
(1 Kor. 12.3). Az egyik ezek közül a következő igén alapul: "És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit. Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévő erők-é? Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é? Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek." (1 Kor. 12.28-31) Így kezdi az apostol: "Némelyeket rendelt" - tehát Isten embereknek más és más feladatot ad a gyülekezetben Krisztus testének építésére. Van aki apostol, próféta, lehetnek csodatévők, gyógyítók, nyelveken szólók. Mivel némelyeket rendelt Isten egy-egy feladatra, ezért ezt a kijelentést követő kérdésekre a válasz természetszerűleg a "nem". Ahogy Pál korábban kifejti, éppen a 12. fejezet elején, egy testben más és más tagok vannak, más feladattal, s így tud jól működni a test. A különböző feladatokhoz Isten különböző lelki ajándékokat ad, s nem az a hívőség mércéje, hogy egy lelki ajándéka megvan-e mindenkinek, hanem a már idézett ige mutat rá, hogy ha valaki Krisztust Úrnak vallja, ez csak a Szentlélek által lehet. "Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, aki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által." (1 Kor. 12.3). Azután arról is szól az apostol, hogy a lelki ajándékokat hasznosság szerint is sorba lehet állítani, és kívánhatjuk azokat, amelyek hasznosabbak. De mindezeken túl van egy nagyon fontos dolog, ez pedig a "kiváltképpen való út", a szeretet. A 13. fejezetben Pál rámutat arra, hogy a szeretet megléte az, ami egy hívőt a menny szemében is hívővé tesz. Ha nincs szeretet, akkor az illető Isten előtt nem hívő, csupán egy hitet (elméleti elfogadást) megvalló személy. S éppen azért következik a Szeretet Himnusza a 12. fejezet után, hogy Pál világossá tegye az olvasói előtt, hogy hiába gondolja magát valaki hívőnek, lelki ajándék részesének, ha szeretet nincs benne, "semmi haszna abból". (1 Kor. 13.3). Korinthusban az volt az egyik probléma, hogy a tagok elkezdtek kevélykedni egymás ellen, lelki ajándékaikat felmagasztalták, másokat lenéztek, így a szeretet hiánya miatt a gyülekezet lelkileg mélypontra került. A gyülekezet (Krisztus teste) összetartója a szeretet, és e testben a legkisebb tag is ugyanolyan fontos mint a legnagyobb, és a legkisebb lelki ajándék is szükséges, éppen úgy, mint a legnagyobb. "A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben." (1 Kor. 12.4-16) S bár a lelki ajándékok igen fontosak, s a kívülállók számára is bizonyságot jelentenek, Krisztus mégis azt tanította, hogy a világ nem erről fogja megismerni az Őt követőket, hanem a "kiváltképpen való útról". "Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." (Ján. 13.35) Korábban említettem Pál szavai alapján, hogy egymáshoz viszonyítva beszélhetünk
hasznosabb és kevésbé hasznos lelki ajándékokról. 1 Kor. 14.1-5-ben ezt
írja az apostol: "Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat,
leginkább pedig, hogy prófétáljatok. Mert a ki nyelveken szól, nem embereknek
szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos
dolgokat. Aki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vígasztalásra.
Aki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi.
Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok;
mert nagyobb a próféta, mint nyelveken szóló, kivévén, ha megmagyarázza,
hogy a gyülekezet épüljön." Pál a gyülekezeti élet rendjéről is szól, ezen belül a nyelveken szólás
használatának helyes módjáról. Ez két ok miatt fontos. Ahogyan az előbb említettem, a kívülállók miatt is fontos a helyes gyakorlat követése. "Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök?" (1 Kor. 14.23) A helytelen gyakorlat a bizonyságtevés munkáját akadályozza, elriaszthat kívülállókat, pedig a gyülekezet feladata éppen a lelkek megmentése. Az Ige iránti engedelmesség önmagában is nagyon fontos, és a gyülekezet épülése, munkájának végzése szempontjából is létfontosságú a bibliai útmutatások átültetése a gyakorlatba. Minden, ami emberi, még ha jónak látszik is, akadály Krisztus és a Szentlélek munkájának az útjában. Pál erre hívja fel a figyelmet: "Mindenek ékesen és jó renddel legyenek." (1 Kor. 14.40) Melyek tehát Pál útmutatásai a nyelveken szólás gyakorlati alkalmazásra nézve? Az alapelv az 1 Kor. 14.26 szerint az, hogy "Mindenek épülésre legyenek." A gyakorlatban ne szóljon mindenki nyelveken, sőt egyszerre többen sem. "Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek." (1 Kor. 14.27-28) Legfeljebb hárman szólhatnak, egymás után, de ők is csak akkor, ha van jelen magyarázó, aki le tudja fordítani a gyülekezet számára azt, amit mondanak, hogy mindenki épülhessen az értelme által is. Ha nincs magyarázó, akkor nincs helye a gyülekezetben a nyelveken szólásnak, legfeljebb otthon teheti ezt valaki. A tanítók a következő módon szóljanak: "A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg. De ha egy másik ott ülő vesz kijelentést, az első hallgasson. Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vígasztalást vegyen." (1 Kor. 14.29-31) Ne egyszerre beszéljenek, hanem egymás után (úgy, mint a nyelveken szólók), a hallgatók, illetve a többi tanító pedig figyeljen oda a mondanivalójára, és "ítélje meg", vagyis vesse össze a tanítást az Igével. Csak az a tanítás van Istentől, ami a Bibliával megegyezik és arra visszavezethető. Ne legyen zűrzavar és nyugtalanság a gyülekezetben, hanem "mindenek ékesen és jó renddel legyenek." (1 Kor. 14.40) Pál ezzel az intéssel zárja a nyelveken szólásról szóló részt: "Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket néktek írok, az Úr rendeletei azok." (1 Kor. 14.37) Nem Pál találta ki ezeket a szabályokat, hanem maga Jézus Krisztus hozta ezeket a gyülekezet számára. Aki szereti az Urat, az követi az ő beszédét, aki nem akar Jézus szavának engedelmeskedni, magát az Urat veti meg, legyen bármilyen a hitvallása. "Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok." (Ján. 14.15) "Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak." (Ján. 14.21) A reménység, amelyről a levelem elején beszéltem, arra vonatkozik, hogy bizonyára belátod, hogy nem a magam, hanem a Biblia és Jézus tanítását adtam eléd. Reménykedem abban is, hogy - mivel szereted az Urat - követni akarod Jézus iránymutatásait, s a gyülekezeted is belátja ennek szükségességét. Amennyiben a Te gyülekezetedben megvalósulnak az apostoli útmutatások, hálás lennék, ha írnál nekem a tapasztalataidról. Címem: kerdes@szaboferenc.hu. Testvéri üdvözlettel: Szabó Ferenc |
|||