Jézus a búcsúbeszédeiben utalt arra, hogy a mennyek országában helyet készít az őt követőknek. Sokan ezt azzal azonosítják, hogy meghozta az áldozatát, ebben áll a helykészítés. Ha elolvassuk Jézus szavait, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a helykészítés munkája az ő két eljövetele között zajlik.

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok. Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." (Jn. 14:1-6)
A Megváltó itt egy nagyon fontos dologra utal: az ő áldozatával a megváltás az ember számára nem teljességgel befejezett. A jogalap megvan hozzá, de azzal lesz teljessé, hogy helyet készít nekünk.

Hol van most Jézus?

Ha a keresztényeket megkérdezzük: hol van most Krisztus, bizonyára azt a választ kapjuk, hogy "felment a mennybe". Ez így is van, ám ennél jóval többet is tudhatunk a Szentírás alapján.
A Biblia tanít arról, hogy létezik a mennyben egy templom, amelynek a földi sátortemplom, illetve a salamoni Templom csak másolata volt. (II.Móz. 25:40, Zsolt. 11:4, Zsolt. 18:7-8,10,17 , Mik. 1:2-3, Hab. 2:20, Dn. 8:11-14). Ezt erősíti meg a Zsidókhoz írt levél 9. fejezet 24-ik verse: "Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk." Kol. 2:17 megerősíti, hogy nem csak az áldozat volt Krisztus előképe, hanem minden szolgálat Őrá mutatott. Erről beszél a Zsidókhoz írt levél is, és részletes tanítást ad Krisztusról mint papról és főpapról.
A végidőben is fontos a mennyei szentély tanítása. Jel. 11:19-ben ez áll: "És megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben, és megláttaték az ő szövetségének ládája az ő templomában; és lőnek villámlások és szózatok és mennydörgések, és földindulás és nagy jégeső." Mind a mennyei templom, mind pedig a szövetség ládája Isten munkájára és a Tízparancsolat változhatatlan voltára irányítja a figyelmünket.
Jézus tehát a mennyei templomban lát el szolgálatot, mégpedig papi, illetve főpapi szolgálatot.

Jézus papi szolgálata

Azt a szolgálatot, amit Krisztus két eljövetele között végez az ő megváltottaiért, papi szolgálatnak nevezi a Szentírás. Hogy miben áll ez a szolgálat, az ószövetségi papi szolgálat alapján érthetjük meg.
Az ószövetségi előkép szerint a pap fő feladata a bűnrendezésben való részvétel volt. Közbenjáró volt a pap, aki az áldozatot bemutatta és a bűnbánó bűnöst képviselte. A Zsidókhoz írt levél 9. fejezete beszél arról, hogy nincsen pap áldozat nélkül, a 10. arról, hogy mi is ez az áldozat. A 7. fejezet beszél arról, hogy kikért folyik a közbenjárás.
Az áldozat, amelyre Krisztus hivatkozik a saját áldozata, amelyet a kereszten hozott minden emberért. "És minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az áldozatokat, a melyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre űle az Istennek jobbjára." (Zsid. 10:11-12)

Kiket képvisel Jézus a szolgálata során? A Zsidókhoz írt levél 7. fejezet 25. versében ezt olvashatjuk: "Ennekokáért ő mindenképen idvezítheti is azokat, a kik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök." Bármit kérünk Istentől, Jézusra hivatkozva, az Ő nevében, ezt a közbenjárást igényeljük, méghozzá Jézus áldozatán keresztül, arra alapozva. Tehát ennek a kifejezésnek, hogy "Jézus nevében", vagy "Jézus véréért" kérünk valamit, nagy jelentősége van, és nem szabad, hogy egy megszokott szófordulattá váljon. A papi közbenjárás nem protekciókérés, nem a jogossággal szembeni előnyszerzés. Éppen az igazság hangsúlyozása jellemző: a pap a helyettes áldozatra hivatkozva kéri a bűnbocsánatot a bűnét bánó és megvalló bűnös számára. Ésaiás 1:27 egy fontos alapelvet mond ki: "Sion jogosság által váltatik meg, és megtérői igazság által."
Krisztus a közvetítő az emberiség és az Atya között, aki továbbítja a mi bűnbánatunkat, kéréseinket, imáinkat és közvetíti számunkra az Atya áldásait.

Kiket képvisel Jézus?

Vajon mindenkit képvisel Jézus az Atya előtt, aki csak hozzá fordul? Nem, csak az őszinte és alázatos hívők kéréseit.
"Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; A ki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt." (Mt. 10:32-33) "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen�" (Jel. 3:15-17)
Az utolsó ige különösképpen tanúsítja, hogy közbenjáró szolgálatát megtagadja Jézus, ha a valódi hit és alázat, az igazi bűnbánat hiányzik. "Az ő szájából való kivetés jelképes beszéd, ami azt jelenti, hogy akkor imádságaidat, Isten iránti hódolatod kifejezéseit nem közvetíti. Nem működik együtt veled, mikor Igéjét tanítod vagy bármilyen egyéb lelki tevékenységet végzel. Nem mutathatja be Isten előtt semmiféle vallásos megnyilatkozásodat, nem kérhet kegyelmet számodra." (E.G. White: BT, VI.kötet, 48.l.)

A Szentírás szerint csak egy közbenjáró lehet Isten és ember között: "Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében." (1 Tim. 2:5-6) "Az a bibliai ige, amely egyértelműen kijelenti, hogy Jézus az egyedüli közbenjáró, magában foglal egy indoklást is. Jézus azért az egyetlen lehetséges közbenjáró Isten és ember között, mert "önmagát adta váltságul mindenekért", mert ő az érettünk való helyettes áldozat is egy személyben. Csak az lehet közbenjáró, aki az ember bűnének az isteni törvény szerinti büntetését elszenvedte helyette, és ezen az alapon kérhet bűnbocsánatot számára.
Akiknek a hitét és bűnbánatát Krisztus hitelesíti, azokra nézve hivatkozik az ő helyettes áldozatára és ezen az alapon bűnbocsánatot, kegyelmet kér számukra. Mintegy befedezi őket helyettes áldozatával a törvény jogos ítéletével szemben, amint az ószövetségi papok is az oltár szarvaira kenték a helyettes áldozat vérét, vagy pedig hintettek belőle a szenthelyen a törvénytáblákat tartalmazó frigyládát is magában foglaló szentek szentje függönye felé - bizonyságul. A kiontott vér volt ugyanis a bizonysága annak, hogy nem a törvény mellőzésével történik a kegyelemért való folyamodás, hanem az igazság teljes mértékű érvényesítése mellett.
Akiket Krisztus megvall, azoknak a javára egy csodálatos csere történik: bűneiket mintegy leveszik róluk, és azok közé a bűnök közé számítják, amelyekért Krisztus meghalt. Krisztus igaz, tökéletes földi életét pedig beszámítják nekik. Mindez azon az alapon történik, hogy hit által elfogadták Krisztust Megváltójuknak, helyettesüknek." (Bibliai Dogmatika, Sola Scriptura Lelkészképző és Teológiai Főiskola, 1999. I. kötet 137. l. )

Krisztus a védőügyvéd

Krisztus a közbenjárónk és védőügyvédünk. A Szentírás bepillantást enged a "tárgyalóterembe" is, hogy mi történik ott. Nem arról van szó, hogy Krisztus az Atyával szemben akarná érvényesíteni a jogait, az Atya akaratával szemben, hiszen Ő ugyanúgy meg akar menteni minket, mint a Közbenjárónk. "Azután megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, a ki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, a ki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt. És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, a ki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez? Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt. És szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!" (Zak. 3:1-4) "Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít; Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk." (Rm. 8:33-34)

Ne értsük félre: nem Isten vádol, és nem Krisztus kárhoztat. Sátán vádol, Krisztus pedig véd minket, áldozatára hivatkozva. Az Atya pedig a bíró, aki jogosság és igazság alapján meghozza a döntéseit, és áldásokat ad Krisztuson keresztül. (Nem mintha Sátán elfogadná az Atyát bírónak, csak nem tudja kikezdeni az eljárását.) Krisztus áldozata legyőzhetetlen érv Sátánnal szemben. Jézus elszenvedte helyettünk a bűneink büntetését, és ha őszintén megbánjuk a bűneinket, ezeket Krisztus azok közé számítja, amelyekért meghalt, helyettük megkapjuk az Ő igazságát. Egy csodálatos csere valósul meg: a bűnösből igaz lesz, és nyitva áll az áldások útja a jogosság és igazság alapján, a hit alapján, és a hit által.
"Krisztus a mi Közbenjárónk az Atya jobbján... Szüntelenül számon tart minket, hiszen éppolyan szükséges, hogy megtartson, mint amilyen szükséges volt, hogy megváltson. Ha egy percre is magunkra hagyna, Sátán ott áll, készen arra, hogy elpusztítson. Akiket vérén váltott meg, azokat most közbenjárása által tartja meg." (E.G. White: 73.sz. kézirat, idézi: i.m. I. 137-138. l)

Rendkívül fontos, hogy a Szentlélek bennünk lakozását csak Krisztus közbenjárása által kaphatjuk meg, bűneink megbocsátása nyomán. "És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad." (Jn. 14:16-17)

Jézus Krisztus főpapi szolgálata

Krisztus főpap is az Ige szerint (Zsid. 4. fej.), szolgálatának a legfontosabb részét a nagy engesztelési napon, mint előképen keresztül érthetjük meg. Ez a szolgálat Dániel 8.14. próféciája szerint 1844-ben kezdődött, tehát jelenleg is ezt folyik a mennyben, és ennek a szolgálatnak a fő vonalait tekintjük át a következőkben.

A nagy engesztelési nap, mint előkép

A nagy engesztelési napról a következőket olvashatjuk Mózes 3. könyvében: "És monda az Úr Mózesnek: Szólj a te atyádfiának, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szenthelyre a függönyön belül a fedél elé, a mely a láda felett van, hogy meg ne haljon, mert felhőben jelenek meg a fedél felett. Ezzel menjen be Áron a szenthelyre: egy fiatal tulokkal bűnért való áldozatul, és egy kossal égőáldozatul. Gyolcsból készült szent köntöst öltsön magára, és gyolcs lábravaló legyen a testén, gyolcs övvel övezze be magát, és gyolcs süveget tegyen fel; szent ruhák ezek; mossa meg azért a testét vízben, és úgy öltse fel ezeket. Izráel fiainak gyülekezetétől pedig vegyen át két kecskebakot bűnért való áldozatul, és egy kost egészen égőáldozatul. És áldozza meg Áron a bűnért való áldozati tulkot, a mely az övé, és végezzen engesztelést magáért és háza népéért. Azután vegye elő a két kecskebakot, és állassa azokat az Úr elé a gyülekezet sátorának nyílásához, És vessen sorsot Áron a két bakra; egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért. És áldozza meg Áron azt a bakot, a melyre az Úrért való sors esett, és készítse el azt bűnért való áldozatul. Azt a bakot pedig, a melyre az Azázelért való sors esett, állassa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa, és hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába." (III.Móz. 16:2-10)

"És ölje meg a bűnért való áldozati bakot, a mely a népé, és vigye be annak vérét a függönyön belől, és úgy cselekedjék annak vérével, a mint a tuloknak vérével cselekedett: hintse ugyanis azt a fedélre és a fedél elé. Így szerezzen engesztelést a szenthelynek Izráel fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt; mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, a mely közöttök van, az ő tisztátalanságaik közepette. Senki se legyen a gyülekezet sátorában, a mikor bemegy a szenthelybe, hogy engesztelést szerezzen, egészen az ő kijöveteléig; és végezzen engesztelést magáért, házanépéért, és Izráelnek egész gyülekezetéért. Azután menjen ki az oltárhoz, a mely az Úr előtt van, és végezzen engesztelést azért is; vegyen ugyanis a tuloknak véréből és a baknak véréből, és kenje meg az oltárnak szarvait köröskörül. És hintsen arra a vérből az ő újjával hétszer; így tegye tisztává, és így szentelje meg azt Izráel fiainak tisztátalanságaitól. Miután pedig elvégezi a szenthelyért, a gyülekezet sátoráért és az oltárért való engesztelést; hozza elő az élő bakot. És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába, Hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a pusztában." (III.Móz. 16:15-20)

"Miért van szükség a mennyei templom megigazítására, mitől kell azt megtisztítani? A válasz az ószövetségi előkép szertartásának leírásából olvasható ki:
III.Móz. 16:16: Így szerezzen engesztelést a szenthelynek Izráel fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt; mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, a mely közöttök van, az ő tisztátalanságaik közepette.
A megtisztítás valamint az engesztelés (elfedezés) fogalma bűnrendezésre, bűntől való megtisztításra utal. A szenthely megtisztítása az engesztelési vagy bűnrendezési eljárás végső szakasza és teljes lezárása.
Az ószövetségi szentélyre a bűnbánó bűnösök naponkénti áldozatai által háríttattak át a bűnök. A bűnöstől az áldozati állatra, majd az áldozati állat vérét hordozó papra, majd onnan a szentélyre hárultak át, mivel az állat vérét a szenthelyen, a függöny előtt hintették el, vagy pedig az oltár szarvát kenték meg vele. [�] Isten azáltal, hogy megbocsátja a valóságos törvényszegéseket - vagyis elengedi a büntetést, és életet és kegyelmet ad a bűnösnek - a bűn zsoldja a halál törvény (Rm. 6:23) ellenére, mintegy megterheli önmagát. Bizonyos értelemben vád alá kerül a világmindenség színe előtt, és kételyek támasztására ad lehetőséget igazságosságát illetően (Jel. 12:10; Júd. 9). El kell jönnie annak az időnek, amikor meg kell tisztítania, meg kell igazítania a mennyei szenthelyet, azáltal, hogy igazolja a bűnnel és a bűnösökkel szemben követett eljárásának az igazságosságát. A megbocsátott bűnök tisztátalansága ebben az értelemben terheli a szentélyt, amíg meg nem valósul a szenthely megtisztítása.
Kifejező ábrázolása ez annak, hogy a szent Isten hordozza emberek bűneit, mindaddig, míg leperli lelkük perét (Jer.sir. 3:58). Krisztus - mint áldozat és mint bűnhordozó főpap - viseli az ember bűnének terhét, és ezáltal bizonyos értelemben az egész menny is részesévé válik a bűnhordozásnak. A szent Isten maga foglalkozik a bűnnel, ő vállal terhet és vádat azért, hogy az elveszett bűnös emberen segítsen." (i.m. II., 15-17. l.)

A megbocsátás feltétele

A főpapi szolgálat tehát a szenthely megtisztítását jelenti. E szolgálatban is mutatott be a főpap bűnért való áldozatot, tehát a főpapi szolgálat magában foglalja a papi szolgálatot, de meg is haladja azt.

A bűnök megbocsátásának a Szentírás tanítása szerint feltétele van, és nem mindenki kap automatikusan bocsánatot, aki Jézushoz fordul: mindenkor az őszinteség, a bűnbánat a feltétel - de Jézus más feltételről is szólt.
"Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket." (Mt. 6:14-15) Ugyanezt a tanítást tartalmazza az adós szolga példázata is: "Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is. Annakokáért hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki számot akar vala vetni az ő szolgáival. Mikor pedig számot kezde vetni, hozának eléje egyet, a ki tízezer tálentommal vala adós. Nem tudván pedig fizetni, parancsolá annak ura, hogy adják el azt, és a feleségét és gyermekeit, és mindenét, a mije vala, és fizessenek. Leborulván azért a szolga előtte, könyörög vala néki, mondván: Uram, légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé néki. Kimenvén pedig az a szolga, találkozék egygyel az ő szolgatársai közül, a ki száz dénárral vala néki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem, a mivel tartozol. Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala néki, mondván: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. De ő nem akará; hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, a mivel tartozik. Látván pedig az ő szolgatársai, a mik történtek vala, felettébb megszomorodának; és elmenvén, mindent megjelentének az ő uroknak, a mik történtek vala. Akkor előhivatván őt az ő ura, monda néki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nékem: Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, a miképen én is könyörültem te rajtad? És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, a mivel tartozik. Ekképen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szivetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket." (Mt. 18:21-35)

Isten valóságosan megbocsátotta a szolga vétkét, eltörölte a tartozását - azt a tartozást, amely elképzelhetetlenül nagy tartozás volt. (Egész Palesztína egy évi adója jóval alatta maradt az ezer talentumnak.) Isten iránti bűntartozásunk megfizethetetlen nagyságú, semmilyen jócselekedettel jóvátenni nem lehet. Isten ezt mégis elengedi és megbocsátja. Ha azonban a későbbiekben erre méltatlanná válunk, és mi nem bocsátunk meg másoknak jóval kisebb vétkeket, korábbi bocsánatát Isten semmisnek tekinti, és a bűneink visszahárulnak ránk. "És ha a gonosztevő megtér minden vétkéből, melyeket cselekedett, és megtartja minden parancsolatimat, és törvény szerint és igazságot cselekszik: élvén éljen, és meg ne haljon. Semmi gonoszságáról, melyet cselekedett, emlékezés nem lészen; az ő igazságáért, melyet cselekedett, élni fog. Hát kivánva kivánom én a gonosznak halálát? ezt mondja az Úr Isten! nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról és éljen? És ha az igaz elhajol az ő igazságától, és gonoszságot cselekszik, minden útálatosság szerint, melyeket a hitetlen cselekedett, cselekeszik, nemde éljen-é? Semmi igazságairól, a melyeket cselekedett, emlékezés nem lészen: gonoszságáért, melyet cselekedett, és az ő vétkéért, melylyel vétkezett, ezekért meg kell halnia. És azt mondjátok: Nem igazságos az Úrnak útja! Oh, halljátok meg, Izráel háza: az én útam nem igazságos-é? nem inkább a ti útaitok nem igazságosak-é?" (Ezék. 18:21-25)

A bűn végleges elrendezése

A bűn megbocsátása során a mennyei feljegyzésekbe beírják, hogy az ember ezért és ezért a bűnéért bocsánatot kapott. Ilyen módon növekszik a bűnállomány, és ezt hárítja át a főpapi szolgálat végén Krisztus Sátánra, mint felbujtóra, ezt követi majd Sátán, démonai, és a bűnhöz ragaszkodó emberek megsemmisítése az utolsó ítélet után. A bűnöket törlik a mennyei könyvekből. A főpapi szolgálatban a vér által megtisztul a szenthely és a bűnöket áthárítják Sátánra (akit az előképben Azázel bakja jelképezett).

Jeremiás 17.1-ben ezt olvassuk a vétkekről: "A Júda vétke vas tollal, gyémánt heggyel van felírva; fel van vésve szívök táblájára és oltáraik szarvaira." A hívők szívében sajnos megvannak a bűnök, amelyeket elkövetnek, rossz tulajdonságaik, szokásszerű bűneik, legyenek azok akár kicsik, akár nagyok. A hívők bűnei, mint egy folyam, ömlenek be a mennyei szentélybe. Abban a korszakban, amelyben élünk, amelynek a nagy engesztelési nap az előképe, a bűn teljes és végleges elrendezése történik meg, tehát a mennyei szentély megtisztítása és a bűn megsemmisítése. Ezeket viszont csak akkor lehet befejezni, ha a bűnt Krisztus a hívők szívéből is eltávolítja! A bűn folyamának el kell apadnia ahhoz, hogy Krisztus befejezhesse a szolgálatát a mennyei Szentélyben, tehát a hívő népnek minden szennytől meg kell tisztulnia. Krisztus nem megszakítja a szolgálatát, hanem befejezi. Az a célja az Egyházával, "hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen." (Ef. 5:27) Tisztává teszi a népét annyira, hogy minden egyes tagra illeni fog ez a jellemzés: "az ő szájokban nem találtatott álnokság; mert az Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek." (Jel. 14:5)

Egyszer véget fog érni Krisztus főpapi szolgálata, még a földi történelem keretein belül. Egy rövid ideig nem lesz a mennyben közbenjárás. Krisztus egy napon ki fogja jelenteni: "Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és a ki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és a ki igaz, legyen igaz ezután is; és a ki szent, szenteltessék meg ezután is. És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz." (Jel. 22:11-12) Ebben az időszakban a hívőknek közbenjáró nélkül kell megállniuk, méghozzá a lehető legnehezebb körülmények között. Ha ez idő alatt bűnt követnének el, ez az örök elveszésüket jelentené, mivel nem kaphatnának bocsánatot erre a közbenjárás megszűntével. Ezért amíg tart a közbenjárás, addig kell bűntől mentes életre, tiszta jellemre eljutniuk.

A mennyei szentélyből nem egy tömegben, hanem folyamatosan távolítja el a bűnt Jézus, tehát személyről személyre, névről névre haladva teszi ezt. "Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik elfogadtatik, a másik elvettetik. Két asszony őröl a malomban; az egyik elfogadtatik, a másik elvettetik. Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok." (Pontosított fordítás szerint.) (Mt. 24:38-42)

Ha a papi szolgálatot úgy foglaltuk össze, hogy a közbenjárás a lényege, akkor a főpapi szolgálatról összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a bűn eltörlése, eltüntetése a lényege: eltörlése a mennyei szentélyből és a hívők szívéből.
A mi életünkre nézve ezt azt jelenti, hogy Krisztus szolgálata arra irányul, hogy bennünk tökéletes krisztusi jellemet fejlesszen. Ezt a jellemet pedig még jóval a történelem vége előtt kell birtokolnunk, a Szentlélek végidei kiárasztása előtt.
"Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett." (Ap.csel. 3:19-20) A fő kérdés számunka ebben a mostani időszakban az, hogy a magunk részéről akarunk-e megszabadulni a bűntől? A mi erőfeszítéseink, a mi munkánk egybefonódik-e Krisztus munkájával, amit a Szentek Szentjében végez értünk?

Milyen legyen a mi magatartásunk?

Arról, hogy milyennek kell lennie a hívő nép magatartásának, szintén a nagy engesztelési nappal, mint előképpel tájékoztat Isten bennünket. "Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván: Ugyanennek a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van: szent gyülekezéstek legyen néktek, és sanyargassátok meg magatokat, és tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak. Semmi dolgot ne végezzetek azon a napon, mert engesztelésnek napja az, hogy engesztelés legyen érettetek az Úr előtt, a ti Istenetek előtt. Mert ha valaki nem sanyargatja meg magát ezen a napon, irtassék ki az ő népe közül. És ha valaki valami dolgot végez ezen a napon, elvesztem az ilyent az ő népe közül. Semmi dolgot ne végezzetek; örök rendtartás legyen ez nemzetségről nemzetségre minden lakhelyeteken. Ünnepek ünnepe ez néktek, sanyargassátok meg azért magatokat. A hónap kilenczedikének estvéjén, egyik estvétől a másik estvéig ünnepeljétek a ti ünnepeteket." (III.Móz. 23:26-32)
E felszólításban a magunk megsanyargatása szó szerinti fordításban ennyit tesz: megalázni magunkat böjt és könyörgés által. Belátni a magunk romlott voltát, szakítani a bűnnel, vágyakozni a tiszta életre, és ennek érdekében könyörögni és böjtölni, hogy befogadhassuk a Szentlelket, mint az Úr ajándékát.

Nem fenyegetésként, inkább óvásként mondja az Úr, hogy ha valaki valami dolgot tesz, azt ki fogja törölni az ő népe közül. Az előképben egy napról volt szó, a mi korszakunkra nézve nyilván árnyaltabb jelentése van ennek a felszólításnak. Nem arról van szó, hogy tétlenül várjuk az Úr eljövetelét, hanem arról, hogy a helyes fontossági sorrendet állapítsuk meg, és aszerint cselekedjünk. Ne a világi dolgok kössék le az erőnket és időnket, hanem az Úrnak adjuk a legjobb részt. Isten azt mondja, hogy kiirtja a népe közül azt, aki nem alázza meg magát. Kitörli azokat az élet könyvéből, akik nem érzik át a felelősségüket és a tétet: most dől el, hogy az ember vagy az üdvösségre j ut, vagy a kárhozatra.

"De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; bőjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt. Ki tudja, hátha visszatér és megbánja, és áldást hagy maga után; étel- és italáldozatot az Úrnak, a ti Isteneteknek?! Fújjatok kürtöt a Sionon; szenteljetek bőjtöt, hirdessetek gyűlést! Gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet; hívjátok egybe a véneket, gyűjtsétek össze a kisdedeket és a csecsszopókat; menjen ki a vőlegény az ő ágyasházából és a menyasszony is az ő szobájából. A tornácz és az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái, és mondják: Légy kegyelmes, oh Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet, hogy uralkodjanak rajtok a pogányok. Miért mondanák a népek között: Hol az ő Istenök? � Ne félj, te föld! Örülj és vígadozz, mert nagy dolgokat cselekeszik az Úr! Ne féljetek, ti mezei vadak! mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat. Ti is, Sionnak fiai! örvendezzetek és vígadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek mint kezdetben. És megtelnek a csűrök gabonával, és bőven öntik a sajtók a mustot és az olajat." (Jóel. 2:12-17, 21-24) (Pontosított fordítás szerint.)

Krisztus főpapi szolgálatát másképpen vizsgálati ítéletnek nevezzük. A mennyei könyvek vizsgálatát és az ítélet meghozatalát Krisztus angyalokkal együtt végzi. (Dn. 7:9-10). A 68. zsoltárban ezt mondják a mennyei lények Krisztusról: "Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten!" (Zsolt. 68:19). Bemehetnek-e a lázadók valóban a mennybe? Mit válaszolna Krisztus erre a kérdésre? Akik bemehetnek Isten országába, azok nem lázadók, hanem a bűnből kigyógyult, megtisztult, Isten útján állandóan járni kívánó emberek. Isten nem szállíthatja és nem is szállítja le a mércét, a lázadást nem plántálja át az örökkévalóságba azzal, hogy a bűnhöz ragaszkodóknak is örök életet ad. Az angyalok is láthatják, hogy csak azok jutnak Isten örök országába, akik megtisztultak Isten által, akik nem pártütők többé, hanem igazságban járnak.

Milyen sorrendben folyik a vizsgálati ítélet?

Krisztus bizonyságtétele szerint igen rossz állapotban van ma Isten népe: a langyosság állapotában. A Jelenések Könyve 3. fejezetében a Laodiceai levél szól erről. A főpapi szolgálattal összefüggésben azt láthatjuk, hogy Krisztus üzenetéhez való hozzáállás fogja eldönteni, hogy valaki megtisztul-e a bűneiből, megszabadul-e az Isten szemében elfogadhatatlan langyosság állapotából. Ezt mondja Jézus: "Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, ki foglak vetni téged az én számból." (Jel. 3:16) (Pontosított fordítás szerint.)

A Szentlélek kiárasztását egy lelki (tehát nem mennyiségi szemléletű!) reformáció fogja megelőzni. Nem mennyiségi (több ima, több munka), hanem minőségi változásra van szükség elsősorban a hívők életében. A lelki reformációhoz való hozzáállásunk fogja eldönteni, hogy üdvözülünk-e, vagyis megalázzuk-e magunkat böjtben és imában, együttműködünk-e Krisztussal a megtisztítás munkájában. Lesznek, akik elfogadják azt, hogy nyomorultak, betegek, vakok, szegények és mezítelenek. Belátják, hogy igaz bűnbánatra és életük megreformálására szükségük. Ők azok a langyosak, akik hévvé lesznek, akik eljutnak az életszentségre. Akik küzdenek az üzenet ellen, vélt igazságukba kapaszkodnak, és újra és újra visszautasítják Isten szolgáinak felhívásait és a Lélek késztetéseit, megkeményednek, és kirostáltatnak Isten népe közül, még akkor is, ha formailag az egyház tagjai maradnak. Azok, akik teljes szívük szerint megtérnek, szakítanak minden bűnnel, eljutnak Krisztus teljességére, elpecsételtetnek a Lélek által. Ők részesülnek a Szentlélek végidei kiárasztásában.
A vizsgálati ítélet tehát nem olyan módon folyik Isten élő népe felett, hogy sorban végighaladnak az ítélők a neveken, és beírják, hogy jelenlegi állapotuk szerint alkalmasak vagy alkalmatlanok az örök életre. Isten senkiről sem mond le mindaddig, míg teljesen meg nem keményedik Szentlelkének késztetéseivel szemben. Azok, akik látják a jelek sokasodását, látják, hogy szükségük lenne Isten erejére és Lelkére, de nem alázzák meg magukat, nem keresik az "Urat, amíg megtalálható", olyan közömbössé, vakká és keménnyé válnak ellenszegülésükben, hogy nincs már hatalom, ami segíthetne rajtuk. Ez a kettéválás a kései eső kiáradása előtt lezajlik Isten népe körében. Hiába tart majd a kegyelemidő végéig az elpecsételés - azok számára, akik ezután csatlakoznak Isten népéhez -, ez már nem segíthet a bűnbánatra, megtérésre képtelen laodiceaiakon. Elpecsételés nélkül, Szentlélek nélkül, romlott jellemmel, bűnökhöz ragaszkodva ellenállhatnak-e a gonoszság áradatának, amelyet Sátán készít? Sajnálatra méltók, és minden embernél nyomorultabbak ők. Lett volna alkalmuk az önvizsgálatra, lett volna idejük megváltozni, de ragaszkodtak a saját elképzeléseikhez. Befogták a szemüket, és azt mondták: látunk. Gazdagok vagyunk, meggazdagodtuk, semmire nincs szükségünk. Igazak vagyunk, van fehér ruhánk. Annyi jócselekedetünk van, Krisztus megváltott, mi kellene még?