A Háromságról

 

 

Tartalom

 

A Háromság az Igében

Jézus is Isten?

Az Ige Krisztust Istennel egyenlőnek, az isteni teljességet birtokló személynek mondja

A Fiú „született”

Krisztus a teremtő és fenntartó isteni személy

Krisztus mint mindenható

Az imádás kérdése

Jézus bizonyságtétele önmagáról

Jézus a megváltási terv végrehajtója

A Lélek személy?

A Lélek tulajdonságai:

További igei bizonyságok

Jézus személyként utalt a Lélekre

A Lélek és az erő kérdése

Létezik-e többfajta Isten?

 

 

A Háromság az Igében

 

A monoteizmust erőteljesen hangsúlyozó bibliai ige, Izráel fő hitvallása így hangzik: "Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!" (5Móz 6,4) 5 Mózes 6:4 egyértelműen tanítja, hogy Isten egy, de miközben az író választhatta volna a jachid kifejezést is, amellyel a magában álló „egy” fogalmát fedte volna le, a választott héber kifejezés az echad, amely az összetett „egy” fogalmát vagy a csoport egyik tagját jelöli, a magában álló illetve hangsúlyosan érthető „egy”-gyel szemben. Ugyanaz az echad szó szerepel Mózes első könyve 2:24-ben a férj és a feleség egységének kifejezésére, akik „egyek” lesznek, de úgy, hogy ezen egységen belül megőrzik egyéniségüket. Itt tehát az egy nem számszerű értelemben vett egyet jelent, hanem az az "egyedülálló, egyedi" jelentésen van a hangsúly.

Isten a Teremtéskor többes számú kijelentéssel utalt önmagára: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.”A többes szám az isteni személyekre utal. Hasonló többes számú formulával más helyeken is találkozunk:  "Mondta az Úr Isten: Íme az ember olyanná lett, mint miközülünk egy, jót és gonoszt tudván" (1Móz 3,22).  "Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvüket, hogy meg ne értsék egymás beszédét" (1Móz 11,7).  "Hallottam az Úrnak szavát, aki ezt mondta: Kit küldjek el és ki megy el nékünk?" (Ésa 6,8).  Az Ószövetségben is van példa arra, hogy egymás mellett néven neveztetik a három személy: "Minden szenvedésüket Ő is szenvedte, és orcájának Angyala megszabadította őket, szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozta őket a régi idők minden napjaiban. Ők pedig engedetlenek voltak és megszomorították szentségének Lelkét, és ő ellenségükké lett, hadakozott ellenük." (Ésa 63,9. 10)

A három isteni személyre vonatkozóan a legfontosabb  kijelentés Jézus misszióparancsa: "Elmenvén azért, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében." (Mát 28,19) Jézus itt néven nevezi a három isteni személyt. Mindhárom személynek "neve" van, ami a Biblia fogalomvilágában egyértelműen azt jelenti, hogy különálló, valóságos személyekről, személyiségekről van szó. Miről van szó ebben az igében? Kereszteljétek meg az embereket, merítsétek be, kössetek szövetséget az Atyával a Fiúval és a Szentlélekkel. Hogyan lehetne szövetséget kötni az Atyán kívül a Fiúval, ha nem Isten, és a Szentlélekkel, ha az vagy nem személy vagy nem Isten? Azért fogalmazott így Jézus, mert a három személy a teljesség.

Jézus misszióparancsához hasonlóan egymás mellett említik a három isteni személyt az alábbi igék is: "Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, az Istennek szeretete, és a Szentléleknek közössége mindnyájatokkal." (2Kor 13,13) V.ö.:1Kor 13,14. A "Szentlélek közössége" kifejezés szerepel. A "közösség" szó mindenképpen interperszonális (személyközi), azaz személyek közötti kapcsolatra utal. Nem lenne alkalmazható, ha a Szentlélek csupán csak személytelen befolyás, kisugárzás vagy erő lenne. "János a hét gyülekezetnek, amely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, aki volt és aki eljövendő, és a hét lélektől, amely az ő királyiszéke előtt van, és a Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által," (Jel 1,4-5)

"És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijött a vízből, és íme az egek megnyilatkoztak néki, és ő látta az Istennek Lelkét alájönni mintegy galambot, és őreá szállani. És íme egy égi hang ezt mondta: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm." (Mát 3,16-17)

Következetesen felsorolásra kerül, néven neveztetik, megjelenik a három személy. Nem lenne értelme ennek, ha a Szentlélek csak az Atya és a Fiú Lelke, vagy éppen csak erő, befolyás lenne. Mindezek az igék kifejezik a tökéletes harmóniát, az azonos szándékot és együttes cselekvést is a három isteni személy között.

Az Atya és a Fiú egységéről Jézus így nyilatkozott:  Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? ... Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van” (Jn. 14:10/a, 11/a)

 

 

 

Jézus is Isten?

 

Az Ige Krisztust Istennel egyenlőnek, az isteni teljességet birtokló személynek mondja

 

Jézus Isten formájában volt, sőt Istennel egyenlő: Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő” (Fil. 2.5-6) Az Atya egyszülöttje, ő tette egyenlővé, de akkor is egyenlő. „mert Ő benne [Krisztusban] lakozik az istenségnek egész teljessége testileg” (Kol. 2.9).

Krisztus az Ige, aki Istennél volt, sőt ő maga volt az Isten. Ő jött el közénk, róla tett bizonyságot János apostol. „Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. (Ján. 1.1-3) És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett ő róla, és kiáltott, mondván: Ez vala, a kiről mondám: A ki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál” (Ján. 1.14-15) Jézus volt az, akiről János bizonyságot tett, tehát a többi szövegrésznek is róla kell szólnia: „Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. A kijelentés világos. Jézus az Istennél volt, és Isten volt Jézus: egyszerre benne, de egyszerre külön is, amit valóban nehéz emberi logikával felfogni, de a Biblia kijelenti.

Az Újszövetség Krisztust egyértelműen Istenként állítja elénk. Olyan nevekkel illeti Jézust, amelyek csak Istennek járnak. Például, Jézust Istennek nevezik ebben a kifejezésben: „Várjuk reményünk boldog beteljesülését; a nagy Istennek és Üdvözitőnknek; Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét" (Tit 2.13; vö. Jn I,1; Zsid 1,8; Róm 9,5; I Jn 5,20-21). Róm. 9.5-ben Pál, miután a zsidó népről beszél, ezt mondja: "akik közül való test szerint a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten."

 

A Fiú „született”

 

Van-e minőségi különbség az Atya mint Isten és a Fiú isteni tulajdonságai között? A Fiú inkább a teremtményekhez áll-e közelebb, mivel az Atya valamikor „szülte” őt?.

Az Írás valóban szól arról, hogy Jézus "minden teremtmény előtt született" (Kol 1,15) továbbá, arról, hogy az "Atya adta meg néki", hogy "élete legyen önmagában" (Ján 5,26), és az is igaz, hogy amikor együtt szól az Atyáról és a Fiúról, sokszor nevezi Istennek az Atyát Jézushoz képest (pl. Ján 20,17; stb.) Tény, hogy Jézus az Atyától származik, az Atya elsőszülöttje. Ám ennél többet nem mond a Biblia erről, nem részletezi, csak kijelenti ezt, nyilván azért, mert ez a fogalom áll a legközelebb ahhoz, amit Isten ki akart fejezni. Több tanrendszerben is megjelenik az az elképzelés, hogy Jézus valamikor „született”, tehát nem örökkévaló. A mennyei születés egyszeri megvalósulásáról semmit nem tudunk, mindössze annyit, hogy különbözik a teremtményi léttől, és azt sem tudjuk, hogy ez időben jelent-e különbséget az Atya örökkévaló létéhez képest, ám valószínűbbnek, hogy ez kívül esik az idő fogalmán. A teremtett lény létének kezdete egy adott időpillanattól kezdődik, a földi születés szintén, a mennyei születés teljes megértéséhez a földi analógia kevés lehet. Már „kezdetben” a Fiú az Atyánál volt (János 1. fejezet, Mik. 5.2)

Az Írás kijelenti, hogy Jézus "örök időktől fogva felkenetett" (Péld 8,23), továbbá, hogy a megváltás terve (és vele együtt értelemszerűen Krisztus áldozata is) "örök időktől fogva" elhatározott volt (Róm 16,25-26), félreérthetetlenül azonosítja Jézust Jahve-val, az örök Vagyok-kal (Ján 8,58; vö.: 2Móz 3,13-14), és egyáltalán nem habozik az örök és örökkévaló jelzőt kapcsolni Jézus nevéhez. Néhány példa:

"Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy felemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme műveli ezt!" (Ésa 9,6-7)

"De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között, belőled származik nékem aki uralkodó az Izráelen, akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van." (Mik 5,2) "Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök, tökéletes Fiút" (Zsid 7,28).

Neveztetik Jézus "nagy Istennek" is, és "mindenekfelett örökké áldandó Istennek" is: "Várván ama boldog reménységet, és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését." (Tit 2,13) "Akiké az atyák, és akik közül való test szerint a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten." (Róm 9,5)  Azt is mondja az Ige, hogy az Emberfiává lett Isten Fiában is "az Istenség teljessége" lakozott (Kol 2,9), továbbá, hogy ő "Istennel egyenlő" (Fil 2,6)

Az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben is Istennek nevezi Pál Jézust: "Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának" (Csel 20,28).

Az Ige egyenrangúnak jelenti ki Jézust az Atyával. A szakadék nem az Atya és Krisztus között van, hanem a született Fiú és a teremtett lények (angyalok, emberek) között. Ezért „imádják őt az Istennek minden angyalai” (Zsid. 1.6). Noha Fiú, élete van önmagában. Nem teremtett, hanem önmagában való élet. Itt az egyenlőségen van a hangsúly. „Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában” (Ján. 5.26). Ugyanaz a tisztelet illeti meg Jézust mint az Atyát, ami csak egyenrangúak között lehetséges. „Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt.” (Ján. 5.22-23) Ehhez képest részletkérdés, hogy a Fiú született. Az Atya nem alkotta, nem teremtette, hanem szülte őt. Mivel ő valahogyan az AtyáBÓL származik, ezért  akit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette, aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, ült a Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1.3)

 

Krisztus a teremtő és fenntartó isteni személy

 

János apostol ezt mondja evangéliuma bevezetésében:  Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. (Ján. 1.1-3) „És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett ő róla, és kiáltott, mondván: Ez vala, a kiről mondám: A ki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál” (Ján. 1.14-15) János apostol szerint Jézus tehát nem más, mint a Teremtő Isten, aki által lett a világ. Pál apostol szintén ezt állítja Jézusról: 1 Kor. 8.6: "Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, ki által van a mindenség, mi is ő általa."

Krisztus „képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek;  és Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn. És Ő a feje a testnek, az egyháznak: a ki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első; mert tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség (Kol. 1.15-19)

Jézusról szól ez az ige is: „akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, ült a Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1.3) Jézus az Atya képmása, aki teremtette és folyamatosan fenntartja a világot – Jézusnak ne lenne mindenható hatalma? Mit nevezhetünk a mindenható hatalomnak, ha nem ezt?

 

 

Krisztus mint mindenható

 

Jézussal kapcsolatban használja az Ige szó szerint is a „mindenható” kifejezést is, Jel. 1.7-8-ban, ahol nyilvánvalóan Jézusról van szó.: Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még a kik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható.”

A 6-7. versben egyértelműen Jézusról van szó: „És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen. Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja  őt, még a kik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.”

Azután beszél valaki (semmi nem indokolja az alany váltását, mivel semmiféle utalás nincs rá, hogy más beszélne) Jel. 1.8: „Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható.”

Aztán a 10-11. versben János írja: „és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét, amely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó; és: A mit látsz, írd meg könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van, Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatirában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodiczeában.”

Itt hall tehát egy hangot aki újra elmondja hogy ő „az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó”, amely személy már a korábbi bemutatkozásában azt is elmondta, hogy ő a mindenható.  János pedig kit lát, ki beszél? (12-13. vers) Nem más, mint Jézus, az Emberfia. „Megfordulék azért, hogy lássam a szót, a mely velem beszéle; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót; És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve.” A szöveg egyértelműen tanúsítja, hogy Jézus az Alfa és az Ómega, a Mindenható. Tény, hogy a 11. versben levő ismétlés nem minden szövegváltozatban szerepel, de egyrészt nem változik az alany, másrészt pedig vannak a második század elejéről származó szövegeken alapuló Bibliák, amelyek tartalmazzák a kérdéses megjelölést ezt. A szíriai egyház Bibliáját, a Peshitát Kr. u. 150 körül fordították a görög Vulgatából szíriai nyelvre. Ez a görög szöveg volt általánosan elfogadott. Ugyancsak a második század elejére nyúlik vissza a Valdens egyház szövegének eredete, és mindkettőben szerepel a megismételt rész.

 

Az imádás kérdése

 

A Biblia beszél arról, hogy az angyalok, akik magasabb rendű teremtmények nálunk, imádják Jézus Krisztust. Zsid. 1.6- így szól: „Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai”. Az itt szereplő görög szó egyaránt jelent  imádást és tiszteletet. Jézus amikor az Atya imádásáról szólt, ugynezt a szót használta. Ha tehát az angyaloknak imádniuk kell a Fiút, nem lehet probléma, ha az emberek imádják a Fiút, sőt maga Jézus jelentette ki: „Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt.” (Ján. 5.23) Igen hangsúlyos az „úgy tisztelje mint az Atyát” kifejezés. Mely ember vagy angyal merné kimondani, hogy ugyanaz a tisztelet illeti meg őt, mint az Atyát? Akit ugyanúgy kell tisztelni, annak ugyanolyannak, egyenrangúnak kell lennie.

Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.  És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2:9-11)

 

Jézus bizonyságtétele önmagáról

 

Jézus maga is bizonyságot tett arról, hogy Isten. Ján. 8.58-ban ezt olvassuk: "Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok." Jézus önmagát úgy jellemezte, mint akinek élete van önmagában (v.ö.: Ján. 5.26), tehát nem teremtmény, s ő létezett már Ábrahám, vagyis a zsidók ősatyja születése előtt.

János evangéliuma 5. fejezetében láthatjuk, hogy Jézus szembekerül néhány zsidó vezetővel. A konfliktust az okozta, hogy Jézus szombaton meggyógyított egy sántát és azt mondta neki, vegye fel az ágyát és járjon. A vezetők üldözték Jézust, amiért szombaton gyógyított. Szerintük ez munka volt, és mint ilyet, az ő szűk látókörű véleményük szerint, tilos volt végezni ezen a napon. Jézus azonban azt mondta nekik: 'Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.' Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel. (Jn 5,16-18). Az, hogy Jézus azt mondta "az én Atyám", nem pedig "a mi atyánk", majd hozzátette: "mindmáig munkálkodik". Azzal, hogy ezt a két kifejezést használta, Jézus önmagát egyenlővé tette Istennel, egy szintre emelte Isten tevékenységével. Olyan kijelentést tett, amit a zsidók nagyon jól megértettek, olyannyira, hogy feltámadt bennük a vágy, hogy megöljék. „És e miatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton. Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. Emiatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta,  egyenlővé tévén magát az Istennel” (Ján. 5.16-18)

Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepén Jézust zsidó vezetők vették körül, és megkérdezték tőle, ő-e a Krisztus. Jézus felelt nekik, majd ezzel fejezte be: "Én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10,30). "A zsidók újra követ ragadtak, s meg akarták kövezni. Jézus megkérdezte tőlük: 'Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?'' Nem jótetteidért kövezünk meg - felelték a zsidók -, hanem a káromlásért, azért, hogy ember létedre Istenné teszed magadat." (Jn 10,31- 33).

Egyértelmű, hogy azoknak, akik hallották ezt a kijelentést, nem volt kétségük afelől, hogy Jézus azt állítja. ő Isten. Az a veszély fenyegetett, hogy Jézust megkövezik "káromlásért". Jézus folyamatosan úgy beszélt önmagáról, mint aki lényegében és természetében egy az Istennel. Kijelentette: "Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek" (Jn 8,19); "Aki [engem] lát, azt látja, aki küldött" (Jn 12,45); "Aki engem gyűlöl. Atyámat is gyűlöli" (Jn 15,23); "Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki elküldte őt" (Jn 5,23), stb. Ezek az utalások világosan mutatják, hogy Jézus önmagát többnek tekintette egyszerű embernél; ő Istennel volt egyenlő. „Mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli * a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt” (Ján. 5.23)

Ha Jézus nem tekintette volna önmagát egyenlőnek Istennel, egyetlen mondatával lecsillapíthatta volna az életére törőket -  azzal, hogy azt mondja, hogy ilyet ő nem állított. Ezt azonban soha nem mondta. Érdemes ilyen szemmel is elolvasni ezeket a bibliai történeteket.

 

 

Jézus a megváltási terv végrehajtója

 

 

Az eljövendő Messiásról, a Megváltóról így szólt a prófécia: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ésa. 9.6) Ki fog eljönni tehát? Az Erős Isten, Örökkévalóság Atyja. Isten, akit a zsidók a történelmük folyamán megismerhettek, aki a törvényt adta nekik, aki a pusztában vezette őket.

1 Kor. 10.4 ezt írja: „És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, a mely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.” A szikla, akiről itt Pál egyértelműen beszél, nem más, mint a JHVH.: „Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában,[JHVH] örök  kőszálunk van.” (Ésa. 26.4) Mit mondott Isten Mózesnek?: „VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok” (2 Móz. 3.14). Mit jelentett ki Jézus önmagáról a zsidóknak, miért akarták megölni? Jézus kijelentette, hogy ő a „Vagyok”, aki Mózessel beszélt, ezért meg akarták ölni. Ján. 8.58-59/a: „Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. Köveket  ragadának azért, hogy reá hajigálják.” Jézus Krisztus volt a megváltás végrehajtója az Ószövetségtől kezdve végig az Újszövetségen át. Ő a Vagyok, Ő a JHVH, vagyis az Ószövetség Istene, a Sinai hegyi törvényadó.

 

A Lélek személy?

 

 A Szentlelket nem tudjuk testi alakban elképzelni, és a Szentírás sem szól ilyesmiről vele kapcsolatban. Tény, hogy a Szentírás számos helyen az Atya és a Fiú Lelkének mondja őt. Mindazonáltal egyértelműen személyi tulajdonságokkal rendelkezik az Írás szerint:

 

A Lélek tulajdonságai:

 

Dönt, akar:

1 Kor. 12.8-11: Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde  adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak  beszéde ugyanazon Lélek szerint; Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás  ajándékai azon egy Lélek által; Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg  prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése;  másiknak nyelvek nemei; másnak  pedig nyelvek magyarázása; De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván  mindenkinek külön, amint akarja.

 

Fedd, feltár:

Ján. 16.8: És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:

 

Késztet, esedezik:

Róm. 8.6: Mert a testnek  gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.

Róm. 8.26-27 Hasonlatosképen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a  Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.

 

Megszomorítható:

Ésa. 63.10: Ők pedig engedetlenek voltak és megszomoríták  szentségének lelkét, és ő ellenségükké lőn, hadakozott ellenök.

Eféz. 4.30: És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.

Hazudni lehet neki: Csel. 5.3-4: Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezőnek árából félre tégy? Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.

 

Vígasztal:

Ján. 14.16-17 És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.

 

Vizsgál, kutat:

1 Kor. 2.10-11 Nekünk  azonban az Isten kijelentette az ő  Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.

 

Oktat:

Nehem. 9.20 És a te jó lelkedet adád nékik, hogy őket oktatná; és mannádat  nem vonád meg szájoktól, s vizet adál nékik szomjúságokban.

Ján. 14.26 Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben  küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.

Ján. 16.13-15 De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek.

 

Szól, üzenetet közvetít:

2 Sám. 23.2: Az Úrnak lelke  szólott én bennem, és az ő beszéde az én nyelvem által.

Csel. 1.2 Mind a napig,  melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat adott a Szent Lélek által az apostoloknak, kiket választott vala magának.

Csel. 8.29 Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez!

Csel. 10.19-20 És a míg Péter a látás felől gondolkodék, monda néki a Lélek: Ímé három férfiú keres téged: Nosza kelj fel, eredj alá, és minden kételkedés nélkül menj el ő velök: mert én küldöttem őket.

Csel. 11.12 Mondá pedig nékem a Lélek, hogy menjek el velök minden kételkedés nélkül. Eljöve pedig velem ez a hat atyafi is; és bemenénk annak az embernek a házába:

 

Bizonyságot tesz:

Nehem. 9.30 És mégis meghosszabbítád felettök kegyelmedet sok esztendőkön át, s bizonyságot tevél ellenök lelkeddel, prófétáid által, de nem  figyelmezének; annakokáért adád őket a föld népeinek kezébe.

Ján. 15.26-27 Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök  néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is  bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok.

Róm. 8.15-16 Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki  által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek  bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.

 

Gyűjt:

Ésa. 34.16 Keressétek meg majd az Úr könyvében, és olvassátok: ezeknek egy hijjok sem lesz, egyik a másiktól el nem marad;  mert az Ő szája parancsolta, és az Ő lelke gyűjté össze őket!

 

Választ:

Csel. 20.28 Viseljetek gondot  azért magatokra és az egész nyájra,  melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével  szerzett.

 

Tanít és vezet (Krisztus és a Lélek együtt küldetett ezzel a céllal):

Ésa. 48.16-17 (Krisztus beszél) Közelgjetek hozzám, halljátok ezt, nem szóltam eleitől fogva titkon! mióta ez történik, ott vagyok!  És most az Úr Isten engem küldött, és az ő lelkét.

Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, a melyen járnod kell.

 

Irányít

Mát. 4.1 Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába,  hogy megkisértessék az ördögtől.

 

Bölcsességgel teljes

Ésa. 40.13 Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Őt,  mint tanácsosa?

 

További igei bizonyságok

 

Mindezeken felül "neve" van a Szentléleknek, Jézus Krisztus egyenrangú isteni személyként sorolta őt az Atya és a Fiú mellé nagy misszióparancsában (Mát 28,19), amint erre már utaltunk.

Külön ki kell emelnünk egy igét a személyes tulajdonságok vonatkozásában: "Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke." (1Kor 2,11) Eszerint a Szentlélek éppúgy "tudja Isten minden dolgát", mint ahogy a mi emberi lelkünk "tudja minden dolgunkat". Ennek az Igének a fényében gyakorlatilag lehetetlen nem elfogadni a Szentlélek személyességét, személy voltát.

Többfajta álláspont is létezik a Lelket nem személynek valló irányzatok között. Az egyik állítás szerint a Szentlélek az Atya és a Fiú Lelke, azaz nem önálló, külön személy. A másik állítás szerint viszont a Szentlélek nem is személy, hanem "erő, kisugárzás, befolyás".  Van, ahol egyszerre vallják a kettőt. Ha a Szentlélek az Atya és a Fiú Lelke, akkor nem lehet egyidejűleg személytelen, hiszen Isten nem személytelen. Isten Lelkét, az ember lelkéhez hasonlóan a személyiség hordozójának mondja az Ige. (Lásd a fent idézett igét.) Tehát ha a Szentlélek az Atya és a Fiú lelke, akkor nem lehet személytelen, vagy fordítva, ha személytelen erő, vagy befolyás csupán, akkor nem lehet azonos az Atya és a Fiú Lelkével. Mert az egyik állításnál a személyesség a lényeg, a másiknál a személytelenség.

Figyelemreméltó 1Kor 2,11 szövegösszefüggése (a megelőző 9, 10. vers) is, mely szerint: "Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még Istennek mélységeit is." Eszerint a Szentlélek azért tud sok mindent kijelenteni nekünk az Atya és a Fiú - emberi értelemmel egyébként fel nem fogható - dolgaiból is, mert "vizsgálja Isten mélységeit", tudja, érti Isten mélységes gondolatait. Miért "vizsgálná, kutatná" (ereunao ige az eredeti görög szövegben) a Szentlélek az Atya mélységes gondolatait, ha egyszerűen csak az Atya és Fiú (különválni képes) Lelke volna? Az emberi lelkünk, amely bennünk van, minden további nélkül "tudja minden dolgunkat". Isten Lelke viszont azon az alapon tudja Isten dolgait, mert "vizsgálja, kutatja" ezeket. A személytelen erő nem vizsgál és nem kutat. Ez egyértelműen a Szentlélek különálló személy voltára utal.

 

Jézus személyként utalt a Lélekre

 

Továbbá bizonyság a Szentlélek személy volta mellett, hogy Jézus búcsúbeszédeiben (Ján 14-16. fej.) ismételten személyre utaló névmással (ekeinos) szól Jézus a Szentlélekről, noha a görög pneuma szó maga, amelyet a Szentírás a Lélek jelölésére is használ egyébként semleges nemű.

 

A Lélek és az erő kérdése

 

Ugyancsak bizonyság, hogy számos igében együtt szerepel a Lélek és az erő, vagy hatalom kifejezés. Ezeknek az igéknek nem lenne értelmük, ha a Szentlélek csupán csak személytelen erő vagy befolyás lenne. Pl.: "Jézus pedig megtért a Léleknek erejével Galileába, és híre ment néki az egész környéken." (Luk 4,14)  "Az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Léleknek és erőnek megmutatásában." (1Kor 2,4) Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az ő lelkének ereje” (Jób. 36.5) A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által” (Róm. 15.13). „Jelek és csodák ereje által,  az Isten Lelkének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangyéliomát.” (Róm. 15.19 )

 

A 139. Zsoltárban Dávid Jahve-hoz fordulva mondja: "Hová menjek a te Lelked elől és a te orcád elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy, ha a Seolba vetek ágyat, Te ott is jelen vagy." (7-8) Ezek szerint Isten Lelkének jelenléte Isten személyes jelenlétével egyenértékű. Ahol a te Lelked van, "Te" ott vagy, mondja Dávid. A személyesség bizonysága ez az ige is.

A Lélek erkölcsi minőséget is közvetít, ami több, mint a puszta erő, s az Ige Krisztusról beszél, tehát a leendő, testben lévő Messiásnak is a Lélek adja ezeket:Akin az Úrnak lelke  megnyugoszik: bölcseségnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. (Ésa. 11.2)  A Messiáson megnyugvó Lélek tulajdonsága az értelem, bölcsesség, tanácsadás, hatalom, ami személyt feltételez.  Dávid pedig az engedelmesség Lelkének nevezi a Lelket, ami ismételten csak erkölcsi kategória: „Tiszta szívet teremts  bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem. Ne vess el engem a te orczád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem. Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem” (Zsolt. 51.12-14).

Krisztus a Lélek által van jelen az emberben:  Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben;  Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben” (Eféz. 3.16-17). Jézus ezt mondta: „Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk” (Ján. 14.23) A Lélek személye egy az Atyával és a Fiúval, az ő jelenléte által jelen levővé teszi a másik két személyt is.

 

 

 

Létezik-e többfajta Isten?

 

Láthattuk eddig is az Igéből, hogy Krisztust az Ige az emberek számára az Atyával egyenrangúnak mutatja be. Nekünk nem kell különösebben foglalkoznunk azzal, hogy Krisztus „született”, és hogy magánál nagyobbnak mondja az Atyát. Mindez az Ige kijelentései szerint nem jelent minőségi különbséget az isteni személyek között. Nincsen másod- vagy harmadrendű istenség. Egy lényegű, egységben levő, mégis három személyű Istenről tesz bizonyságot a Biblia. Ha azt mondanánk, hogy a Fiú teljesen más, mint az Atya, bár isteni tulajdonsággal rendelkezik, ezzel lennénk többistenhívők, politeisták.

Van olyan irányzat, amely a görög nyelv alapján próbálja szétválasztani az Atyára és a Fiúra tett kijelentéseket. Eszerint az hogy Krisztus Istennek van nevezve, egyfajta minőséget jelent a görög nyelvtan szerint, amely nem ugyanazt fejezi ki a „ho theosz-szal, mint a „theosz-szal - határozott névelővel megkülönböztetett azonosságot jelöl, anélkül pedig minőséget/tulajdonságot. Eszerint Jézust azért nevezi Istennek a Biblia, mert Isteni tulajdonságokat kapott Attól, aki őt létrehozta, de az Atya nem azért „ho theosz”, mert kapott tulajdonságai vannak, hanem mert Ő ezekkel eleve rendelkezik, mégpedig úgy, ahogy senki más, Krisztus sem.

Mi is a helyzet tehát a görög nyelvvel? A görög főnévnek a Vocativus (megszólító mód) kivételével minden esetben van határozott névelője (a határozott névelő eredetileg mutató névmás volt). Határozatlan névelő a görögben nem létezik. A „ho” névelő az alanyeset, egyes szám hímnemnél (Nominativus Singularis Masculinumnál) használatos, ezen kívül még van hétféle határozott névelő a hímnemben, számtól és esettől függően, mindhárom nemben összesen huszonnégy, amelyek nemtől, számtól és esettől függően változnak (v. ö. a magyarban az alanyi és tárgyas ragozással, illetve az egyes szám-többesszámmal). Ez puszta ragozás, nem több, és határozott névelő minden főnévnél van, kivétel nélkül. A fenti érvelésének tehát semmiféle valóságalapja nincsen. Erre, a nyelvtani rendszert tökéletesen figyelmen kívül hagyó érvre teológiát építeni elfogadhatatlan. Ez olyan, mintha azt mondaná valaki, hogy ha „az embernek” kifejezés van valahol, akkor az teljesen más fajt jelöl, mint amikor azt mondjuk, hogy „emberektől való”, így tehát legalább két emberiség létezik. Más emberiségről beszélünk alany- és megint másról pl. birtokos esetben. A görög nyelv nyelvtani rendszere szerint a fenti érvelés tökéletesen elfogadhatatlan.

Ám – feltéve de meg nem engedve - még ha igaz is lenne a fenti érv, ha csak egyetlen helyet is találunk, ahol Krisztus „theosz” megjelölése előtt ott van a „ho”, máris tarthatatlan az elmélet – márpedig ilyen helyek léteznek, többek között Róm. 9.5: „Akiké az atyák, és a kik közül való test szerint a Krisztus,  aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen.” - (ho on eni pántón theosz) – itt is itt van a „ho”. Tehát a nyelvi érv a legkisebb mértékben sem áll meg (az, hogy a névelő és a főnév között jelzők vannak, ez semmit nem jelent, épp úgy, mint a magyarban: pl: „ez egy kedves kutya” kijelentésben nyilvánvalóan a névelő a főnévhez tartozik).

 

·                            A témához még érdemes elolvasni  A Szentháromság kérdés a Szentírásban, valamint a h.n. adventisták történelmében és hittételeiben  c. összefoglalót


Oszd meg a Tumblr-en