A Bibliát sokan és sokszor vádolták azzal, mind a mai napig, hogy pontatlan, önellentmondó könyv, amely a modern ember figyelmére egyáltalán nem érdemes. Ha azonban végignézzük e támadások történetét, hamarosan rájöhetünk, hogy a Bibliának felrótt tévedések közül számtalanról bebizonyosodott, hogy az értelmezők tévedtek, vagy a régészet cáfolta meg az ellenvetéseket. A teljesség igénye nélkül nézzünk meg néhány "tévedést", "ellentmondást", vagy "legendát".

1. A Teremtés könyve első és második fejezete - mondják az ellenzők - két különböző teremtéstörténetet mutat be. Ez a szöveg különböző szerzők műve lenne, és ez szolgál egyikalapjául annak az elképzelésnek, mely szerint a Mózes öt könyve több "forrásból" származik. Valóban így lenne? Az első fejezet átfogó módon meséli el a világ teremtésének főbb lépcsőfokait. A második fejezet részletesebben fejti ki az ember teremtéséhez kapcsolódó részleteket. A negyedik versben "eredetnek" fordított szó a héber "toledot" (nemzetség), amely 11-szer tér vissza Mózes első könyvében (5:1; 6:9; 10:1; stb.). Itt ezt jelenti: íme, ami az ég és föld teremtését követte; és nem egy, az elsőtől különböző, új teremtést mesél el. A második fejezet nem egy új teremtéstörténet, hanem a hatodik nap részletezése. Istent itt Jahve-Elohim-nak hívják, amely Jahvének a megváltással erősebb kapcsolatban álló címe. 1 Móz. 2. fejezete kifejti, ami az emberre, két természetére, ideális lakhelyére, állatokkal való kapcsolatára, feleségére vonatkozik. A versek rendje nem feltétlenül kronologikus, a téma szerint van sorrendbe szedve, amely módszert egyéként az irodalom és a filmművészet is használ időnként. Erre utal, hogy különben Istennek előbb kellett volna megteremtenie az embert (7. vers), mint a helyet, ahova helyezi őt (8. vers); vagy kétízben kellett volna ez utóbbit odahelyeznie (8., 15. vers). Elfogadni Mózes első könyve 1. és 2. fejezetét, mint két, egymásra épülő, egymást kiegészítő képet, egyáltalán nem tűnik abszurd gondolatnak.

2. Egyik gyakran feltett kérdés az, honnan lehetett Káinnak felesége? Hiszen I. Móz. 4:17 előtt csak az első emberpárról van szó. I. Mózes 5:4 viszont könnyedén eligazít ebben a kérdésben, ahol a Biblia tudósít arról, hogy "És telének Ádám napjai, minekutánna Séthet nemzette, nyolczszáz esztendőre, és nemze fiakat és leányokat." Káin házasságának időpontját nem tudjuk, így semmi sem zárja ki azt, hogy Káinnak lehetett volna felesége a testvérei közül. Isten a testvérek közötti házasságot csak jóval később, a zsidóknak adott törvények között tiltotta meg. (3 Mózes 18.6-7)

3. Vannak akik azt tartják, hogy a zsidók hite szerint az ég egy szilárd és mozdulatlan boltozat, amelyre a csillagok fel vannak erősítve. A Biblia semmi ilyesmiről nem beszél. A "mennybolt" a Vulgatának, a biblia ókori latin fordításnak egy fordítási hibája, és az I. Mózes 1:6-ban használt kifejezés valójában egy nem szilárd teret jelöl. Arisztotelész és az ókoriak képzelték el az eget, mint szilárd szférát. Ha a Biblia egyes részei jelképesen az ég oszlopairól és alapjairól szólnak is, az is szerepel, hogy Isten "terjeszti ki Északot az üresség fölé, és függeszti föl a földet a semmiség fölé."

4. Jónás történetét is kritka alá vették, mondván, hogy egy bálna semmiképpen nem nyelhet le egy embert, hisz a torka olyan szűk, hogy egy ember nem férne át rajta. Tehát a Biblia tévedne ... ha valóban bálnáról beszélne! A szöveg csak egy nagy halat említ (Jónás 2:1). Az pedig köztudott, hogy például a cápák képesek teljes egészében lenyelni egy emberi testet. Az elmúlt 50-80 évben nem egyszer megtörtént, hogy bizonyos bálnafajok egészben nyeltek le embereket, egy alkalommal pedig éve sikerült egy hal gyomrából kiszabadítani egy halászt, bizonyos James Bartley-t. Következzen egy részlet Gleason. L. Archer "Az ószövetségi bevezetés vizsgálata" c. könyvéből: "Korunkban több esetet is jelentettek, amikor emberek túlélték azt a megpróbáltatást, hogy elnyelte őket egy bálna. A The Princeton Theological Review (1927. október) két ilyen esetről is beszámol, az egyik 1758-ban, a másik pedig 1771-ben történt: egy bálna elnyelt egy embert, és nem sokkal később kisebb sérülésekkel kihányta őt. R. K. Harrison az IOT 907-ik oldalán több ilyen esetet is leír.
Az egyik legmegdöbbentőbb esetet Francis Fox írja le a Sixty-three Years of Engineering (London: J. Murray, 1924) c. könyvének 298-300. oldalain, aki elmondja, hogy két tudós alaposan kivizsgálta ezt az esetet (az egyikük M. de Parville volt, a párizsi Journal des Debats tudományos szerkesztője). 1891 februárjában a Star of the East bálnavadászhajó a Falkland-szigetek közelében hajózott, és a toronyban levő őrszem egy hatalmas ámbrás cetet vett észre tőlük három mérföldre. Azonnal leeresztettek két csónakot, és az egyik szigonyosnak sikerült is megdöfnie az állatot. A második csónak is megtámadta a bálnát, de felborult, és amikor az a farkával felkavarta a vizet, a legénység a tengerbe esett. Az egyikük megfulladt, de a másik, James Bartley, egészen egyszerűen nyomtalanul eltűnt. Miután megölték a bálnát, a legénység nekilátott baltákkal és szigonyokkal dolgozni, hogy eltávolítsa a bálnazsírt. �Egész nap és még az éjszaka egy részében is dolgoztak. A következő napon hozzáerősítettek egy emelőszerkezetet a gyomorhoz, amit felhúztak a fedélzetre. A tengerészeket megrémítette valami, ami benne volt és görcsszerű életjeleket adott: megtalálták a hiányzó tengerészt, összekuporodva és eszméletlenül. A fedélzetre fektették és lelocsolták tengervízzel, ami hamarosan magához térítette. A harmadik hét végén teljesen felépült a sokkból és folytatta a munkáját... Az arca, nyaka és kezei teljesen fehérek voltak és pergamenszerűnek néztek ki. Bartley megerősítette, hogy hús-otthonában valószínűleg egészen addig életben maradt volna, amíg éhen nem hal, mivel az eszméletét a rémület miatt vesztette el, nem a levegőhiány miatt.""

5. Isten megtiltotta az emberáldozatot, a Bírák könyve egy története pedig (a kritikusok szerint) azt mondja, hogy Jefte, Izrael bírája feláldozta a lányát (Bírák könyve 11. fejezet)..
A héber szövegben a chérem szó szerepel. A Hertz-kommentár (Mózes öt könyve és a haftárák) szerint: "Örökre felajánlott dolog: Háromféle chérem volt a szigorúság különböző foka szerint: a háborús chérem, a jogi chérem és a magánchérem. Ez a vers (28. vers) az utóbbival foglalkozik. A szentély számára való "felajánlás" ünnepélyesebb volt, mint a puszta adományozás. Az illető ember, állat vagy birtok a "legszentebb", azaz a szentély elidegeníthetetlen tulajdona lett, és a papok birtokába ment át... A 29. versben a célzás olyan személyre vonatkozik, akire a hatalom legfelsőbb tényezője, a fejedelem vagy király rendkívüli időkben, például háborúban vagy más különleges alkalomkor kimondja a chéremet. Vö. Józsué 6:17 és kk., valamint Józsué 7. fejezet és Num. 21:2 stb.) (...) Az ilyen halálra ítélt embernek a kiváltása megengedhetetlen. (Vö. még Num. 35:31.) Az egyénnek nem volt szabad ilyen chéremet gyakorolni. Deut. 12:31 megtiltja az emberáldozatot, a rabszolga megölését pedig Ex. 21:20 tiltja meg." Jefte megválthatta volna a leányát, ha csak fogadalmi ajándékot akart volna adni az Úrnak. De ő bizonyára magánchéremre tett fogadalmat, teljesen az Úrnak akarta szentelni azt, amivel találkozik. Ez égő áldozat lehetett, avagy személy esetében a szentély szolgálatára rendelés. Sámuelt például úgy szentelte édesanyja, Anna Istennek, hogy elvitte a szentélyhez, hogy ott Éli főpap mellett szolgáljon teljes életében: "És fogadást tőn (Anna), mondván: Seregeknek Ura, ha megtekinted a te szolgálóleányod nyomorúságát és megemlékezel rólam, ha nem feledkezel el szolgálóleányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgálóleányodnak, én őt egész életére az Úrnak ajánlom... És történt idő múltával, hogy terhes lőn Anna, és szült fiat, és nevezte őt Sámuelnek, mert úgymond az Úrtól kértem őt... Anna mondta férjének: Mihelyt a gyermeket elválasztom, felviszem őt, hogy az Úr előtt megjelenjen, és ott maradjon örökké." (I. Sám. 1:11, 20, 22)
Jefte leánya esetében az Istennek szentelés együtt járt a férjhez menésről és a gyermekáldásról való lemondással, ami ez esetben különösen nagy szerencsétlenség volt, mert egyben Jefte családjának, nevének a kihalását jelentette. Jefte is, leánya is úgy érezték azonban, hogy az Isten által szerzett hatalmas és csodálatos szabadulást becsülnék le, ha nem teljesítenék a fogadást ilyen áldozatvállalás árán is. Bír. 11.38-40-ben ezt olvassuk: "És ő monda: Menj el. És elbocsátá őt két hónapra. Az pedig elment és az ő leánybarátai, és siratta az ő szűzességét a hegyeken. És a két hónap elteltével visszatért atyjához, és betöltötte az ő felőle való fogadást, a melyet tett, és ő soha nem ismert férfiút. És szokássá lett Izráelben, hogy esztendőnként elmentek az Izráel leányai, hogy dicsőítsék a gileádbeli Jefte leányát esztendőnként négy napon át." Ha megölték volna, aligha csak a szüzességét siratta volna, sokkal inkább az életét. A fogadás betöltéséről ezt olvassuk: "és betöltötte az ő felőle való fogadást, a melyet tett, és ő soha nem ismert férfiút" - ez egyértelműen és világosan a szentélyszolgálatba való belépéséről szól.

6. Hosszú időn keresztül a Biblia volt az egyetlen, ami a hettitákat, ezt a nagy ókori népet említette (összesen 47-szer), és sok szkepticizmussal beszéltek ezekről az utalásokról. Végül, nyolcvan év fáradság árán felfedezték egy óriási horderejű dokumentációt a hettita birodalomról, nyelvéről, hódításairól, fővárosáról, Boghazköiről (a törökországi Ankara mellett), Palesztinához fűződő kapcsolatairól. Kockázatos tehát tévedéssel vádolni a Bibliát, amíg a tudomány vagy a történelem hallgat azokról a tényekről, amelyeket az állít.

7. Asszíria fővárosa, "Ninive pedig nagy városa volt az Istennek, három napi járóföld" (Jónás 3:3). Mindamellett, ez az óriási város olyan tökéletesen eltűnt, hogy Voltaire kigúnyolta a bibliai leírást erről a fantom-metropoliszról. Csak 1842-től kezdve, amikor a modern régészettudomány megszületett, erősítették meg száz százalékig az ásatások a bibliai állításokat A város valóban hatalmas volt, és több mellékközséget is magába foglalt. Assurbanipal palotáját is megtalálták, 71 teremmel és szobával, és egy 22.000 ékírásos szöveget tartalmazó könyvtárral.

8. Dániel 5. fejezete elbeszéli el Belsazár király történetét, aki a prófétának az uralkodásban a harmadik helyet ajánlotta fel, és akit megöltek egy orgia utáni éjjelen, Babilon bevételekor. A történetírás teljesen elvesztette Belsazár nyomát, akinek a körülményei a kritikusok számára megmagyarázhatatlannak tűntek. A babiloni archívumok felfedték, hogy Belsazár apja, Nabonid mellett volt társuralkodó, következésképpen csak a harmadik helyet adományozhatta Dánielnek (16. vers). Az a tény, hogy ezt a személyt Nabukodonozor "fiának" nevezik (18. vers), megfelel az ókori gyakorlatnak. Néha még az unokát is így hívták (II. Kir. 9:2, 20), vagy valamely későbbi utódot. Az asszír dokumentumokban Jéhut "Omri fiának" hívják, holott csak a trónon követte őt.

9. Ellentmondásnak tűnik, de könnyen áthidalható értelmezésbeli kérdés, hogy II. Sám. 24:1 szerint a királyt Isten indítja arra, hogy népszámlálást tartson, I. Krón. 21:1 szerint pedig Sátán. A két szöveg az igazság egy-egy oldalát mutatja be. Sátán éppúgy Isten engedélyével támadja meg Jóbot (Jób 1:12; 2:6). Sault "gonosz lélek kezdé gyötörni, mely az Úrtól küldetett" (az engedélyével működött, I. Sám. 16:14, ld. még I. Kir. 22:19-23).

10. Első olvasásra ellentmondásnak tűnik Jézus két családfája Máté és Lukács evangéliumában. Máté (1:1-17) Ábrahámtól Józsefig, a Jákób fiáig és Mária férjéig jegyzi. Ez a törvényes családfa mutatta meg a zsidóknak, hogy Jézus, József fogadott fia, Dávid trónörökösének, Salamonnak az ágáról származik. A Lukácsnál közölt családfa (3:23-38) Krisztustól indul, "aki, mint állították, a József fia volt, ez pedig a Hélié", és Nátánon és Dávidon keresztül Ádámig vezet vissza. Úgy hisszük, ez Mária családfája, amely a pogányok számára megmutatja, hogy Jézus Dávid egyenesági leszármazottja. Lukács kategorikusan kijelenti, hogy Krisztusnak nem volt emberi apja; Ő tehát Mária apjának, Hélinek volt az unokája.

11. Lisániás, Abiléné negyedes fejedelme miatt sokat csúfolták Lukácsot mivel ezt a személyt Heródes kortársának állította (3:1), mindaddig, míg fel nem fedeztek egy feliratot, amely megerősítette az evangélium szövegét.

12. Sokáig kétségbe vonták azt, hogy valóban Poncius Pilátus volt Júdea helytartója. Azonban a régészet talált bizonyítékot erre: Cezáreában találtak egy feliratot, amelyen szerepel a prokurátor neve.

13. A szkeptikusok egyik kedvenc témája Noé bárkája. Feltételezik, hogy nem férhettek rá az állatok, nem volt elég hely egy, a világot reprezentáló állatseregletnek (pl. dínók!), sem a takarmánynak, meg aztán mit is kezdtek ott az ürülékkel? John Woodmorappe: Noé bárkája: megvalósíthatósági tanulmány c. könyve részletesen foglalkozik minden gyakorlati kérdéssel.
A Noénak adott utasítás így szólt: "Minden tiszta állatból hetet-hetet vigyél magaddal, hímet és nőstényt. Azokból az állatokból, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényt. Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy maradjon utódjuk az egész földön"(1Mózes 7,2-3).
"A tiszta állatok közül, és a tisztátalan barmok közül, a madarak közül, és minden földön csúszó-mászó állat közül, kettő-kettő ment be Noéhoz a bárkába, hím és nőstény: a mint Isten megparancsolta vala Noénak."( 1 Móz. 7,7-8)
A "böhémáh" héber szó, amelyet itt "állatnak" fordítottak, az összes szárazföldi gerinces állatra vonatkozik, a "remesz" pedig a csúszómászókra. Nóénak nem kellet magával vinnie víziállatokat, mert ezek életét az özönvíz nem úgy fenyegette, mint a szárazföldieket. Az özönvíz nyilvánvalóan a tengeri élővilágban is nagy pusztítást végzett, de mi ne kérjünk számon mást Noétól, mint amit Isten rábízott: a szárazföldi állatok átmentését. Akváriumoknak tehát nem kellett lenniük a bárkán.
Isten különböző állatfajokat teremtett, amelyek egyedeit nagy átalakuló- és alkalmazkodóképességgel látta el. Az akkori fajok utódai ma - az emberrel ellentétben - sokkal nagyobb csoportot alkotnak, mint az a rendszertani kategória, amit fajnak (latinul species) nevezünk. Sok esetben azokat a mai fajokat, amelyek egy meghatározott eredeti fajtól származnak, a modern taxonómia (a biológiának az élőlények osztályozásával foglalkozó ága) nem(zetség)nek (genus) nevezi.
A faj a szokásos definíció szerint olyan organizmusok egy csoportja, amelyek egymással párosodnak (kereszteződnek), és ezáltal termékeny utódokat hoznak létre, de amelyek más faj egyedeivel nem párosodnak. Egy nemzetség vagy család (família) legtöbb faja esetén azonban nem ellenőrizték, hogy mely más fajokkal kereszteződhet és melyekkel nem. A kihalt fajoknál ez az ellenőrzés nyilvánvalóan lehetetlen. Valójában nemcsak fajok közötti kereszteződések ismertek, de sok esetben különböző nemzetségekhez tartozó egyedek párosodnak, úgyhogy a "faj" egyes esetekben olyan magas szintű kategória, mint a "család". Ha a "fajt" a nemzetséggel azonosítjuk, ez a Biblia fogalomvilágával összhangban van, amely ezeket a fogalmakat úgy használja, hogy az izraeliták könnyen felismerhettek egy fajt.
Például a ló, a zebra és a szamár valószínűleg egyetlen lószerű fajtól származik, mivel képesek kereszteződni, bár utódaik többnyire terméketlenek. A kutya, a farkas, a prérifarkas és a sakál mind-mind valószínűleg egy kutyaszerű őstől származik. A háziasított szarvasmarhák (amelyek tiszta állatok) összes különböző faja őstulkoktól származik, és így legfeljebb hét vagy tizennégy szarvasmarha lehetett a bárka fedélzetén. Elképzelhető, hogy az őstulok egy olyan marhafaj utódja, amely egyben a bölény és a vízibivaly őse is volt. Tudjuk továbbá, hogy a tigris és az oroszlán keresztezéséből hibridek születnek, amelyeket tiglánoknak (angolul liger vagy tigon) neveznek. Ezért ők valószínűleg ugyanattól az eredeti fajtól származnak.
Woodmorappe összesen 8000 nemzetséget számolt össze, a kihaltakkal együtt. Így nagyjából 16 000 állatot kellett felvenni a bárka fedélzetére. A kihalt nemzetségek esetén egyes paleontológusok hajlamosak minden új lelethez új nemzetségnevet rendelni. Ezt azonban önkényesen teszik, és a kihalt fajok számát valószínűleg eltúlozzák.
Mi a helyzet a szauropoduszokkal, a legnagyobb dinoszauruszokkal, amelyek közé a nagy növényevők is tartoztak, mint például a Brachiosaurus, a Diplodocus és az Apatosaurus? Általában 87 szauropodusz-nemzetséget sorolnak fel, de ezek közül csak a 12-t tekintenek "biztosnak" és további 12-t "meglehetősen biztosnak".
Egy gyakran feltett kérdés: "Hogyan tudta Nóé az összes nagy dinoszauruszt elhelyezni a bárkában?" Először is, a 668 vélt dinoszaurusz-nemzetségből csak 106 nyomott tíz tonnánál többet kifejlett állapotában. Másodszor, a Biblia nem állítja, hogy az állatok teljesen ki voltak fejlődve. A legnagyobb állatokat valószínűleg fiatal példányok képviselték. Meglepőnek tűnik, de a bárkán lévő állatok átlagos mérete egy patkányéval egyezett meg (Woodmorappe legutóbbi kimutatása szerint), és csak 11 százalékuk volt lényegesen nagyobb egy juhnál.
Egy másik, az ateisták és a teista evolúcióelmélet képviselői által felvetett kérdés: "Hogyan élhették át az özönvizet a bakteriális kórokozók?" Ez a kérdés feltételezi, hogy a baktériumok több ezer éve éppannyira specializálódottak és fertőzőek voltak, mint manapság - ebben az esetben a bárka minden utasának az összes ma létező betegséget el kellett volna kapnia. De a baktériumok akkoriban minden valószínűség szerint ellenállóképesebbek voltak, s még ma is sok baktérium vészeli át a kedvezőtlen időszakokat rovarokban vagy azok tetemeiben, legyenek bár azok kiszáradt vagy megfagyott állapotban. De egy gazda is hordozhatja a baktériumokat anélkül, hogy megbetegedne. Azt se felejtsük el, hogy manapság a gazdák degenerálódása megkönnyíti a mikrobáknak, hogy betegséget okozzanak, míg a múltban a (ma kórokozói) a gazda beleiben éltek anélkül, hogy betegséget okoztak volna.
A bárka mérete 300 x 50 x 30 sing volt (1Mózes 6,15), azaz kb. 137 x 23 x 13,7 méter, ami 43 200 m3 térfogatnak felel meg. Hogy szemléltessük ezt a méretet, a bárka térfogatát 522 szokásos marhavagon térfogatával azonosíthatjuk, amelyek mindegyikében 240 juh fér el.

Ha az állatokat 50 x 50 x 30 cm-es, vagyis 75 000 cm3 átlagos térfogatú ketrecekben ill. kalitkákban tartották, akkor a 16 000 állat csak 1200 m2 helyet vagy 14,4 marhavagont foglalt el. Még ha ezenkívül egy millió rovarfaj volt is a fedélzeten, az sem volt probléma, mivel ezek nagyon kevés helyet igényeltek. Ha mindegyik rovarpárt egy 10 cm oldalhosszúságú kalitkában (1000 cm3) tartották volna, az összes rovarfaj akkor is csak 1000 m3 térfogatot igényelt volna, ami további 12 marhavagon térfogatának felel meg. Akkor még elfért volna a bárkán öt, egyenként 99 vagonból álló szerelvény, és ez bőven elég lett volna Nóé családja, a takarmány tárolása, az állatok "kifutói" és a levegő számára. Mivel azonban a rovarok nem tartoznak a böhémáh és remesz kategóriákba, Nóénak valószínűleg nem kellett őket a fedélzetre vinnie, ezek túlélhették az özönvizet lebegő növénytakarókon, amint arra számos példa van. "Friss" szigetek, amelyek földmozgások vagy vulkanikus tevékenységek után jönnek létre, hamarosan benépesülnek kisebb szárazföldi állatokkal, amelyek tengeri úton, növénydarabokon, növényszőnyegeken érkeznek meg.
Ha összeszámoljuk a szükséges térfogatot, megállapíthatjuk, hogy bőven maradt hely a takarmány tárolásához, a mozgáshoz stb. Az is lehetséges, hogy a ketreceket egymásra rakták, és a takarmányt rajtuk vagy mellettük tárolták, hogy minél könnyebben boldoguljanak. Így sokkal jobban kihasználhatták a bárkát, és elegendő tér maradhatott a szellőzéshez.
Még ha fel is tételezzük, hogy a ketrecek nem voltak egymásra rakva, akkor sem lett volna helyprobléma. Az állatok szállítására törvényileg előírt helyigény alapján Woodmorappe megmutatta, hogy az összes állat együtt kevesebb helyet foglalna el, mint a bárka három fedélzetén rendelkezésre álló terület fele. Ilyen elrendezés mellett a lehető legnagyobb mennyiségű takarmány és víz tárolható a ketrecek tetején, az állatok közvetlen közelében.
A bárka valószínűleg préselt, száraz és koncentrált takarmányt vitt magával. Lehet, hogy Nóé főként gabonával és némi szénával vagy rostos anyaggal etette az állatokat. Woodmorappe kiszámolta, hogy a takarmánykészletek a bárka össztérfogatának csupán 15 százalékát foglalták el. Az ivóvízhez a rendelkezésre álló hely legfeljebb 10 százalékát kellett igénybe venni. Ez a helyigény még kevesebb lehetett, ha Nóé fel tudta fogni és tárolni tudta az esővizet.
Hogyan távolította el Nóé és családja naponta a több ezer állat ürülékét? Az ehhez szükséges munkát jelentősen lehetett csökkenteni, ha a ketrecek alja ferde vagy rácsos volt, és az ürülék lecsúszott róla vagy átpergett rajta, majd vízzel leöblítették (víz bőven volt!), vagy az ürüléket komposztálták, és a férgek lebontották. A rácsszerű aljjal és egy alatta elhelyezett ferde deszkával ellátott ketrecek öntisztítóak Ha a ketreceket jó sok alommal látták el, egy adag talán egy egész évre elég volt anélkül, hogy ki kellett volna cserélni. Az abszorbeáló anyagok (pl. fűrészpor, puhafaforgács vagy tőzegmoha) csökkenthették a nedvességtartalmat és így a kellemetlen szagokat is.
Nem volt lehetetlen tehát a Noénak adott feladat.

Felhasznált irodalom:
Jó Hír bibliai folyóirat 1994/3. szám, Oltalom Alapítvány, Budapest
Don Batten - Ken Ham - Jonathan Sarfati - Carl Wieland: Kérdések a kezdethez, Evangéliumi Kiadó, Bp. 2003.
Benedikt Peters - Bruno Schwengeler: 100 kérdés a Bibliáról, Ethos, Bp. 1998.
Sola Scriptura teológiai folyóirat 2001/1-2. szám