Isten Törvényének helytelen használata

Ez a fajta Igével történő visszaélés egy olyan gondolkodásmódot képvisel, amely hatással van az Igével való visszaélés minden formájára. Ez Isten Törvénye céljának kétfajta félreértésében gyökerezik.

Először, sok vallásos ember van, aki azt hiszi, hogy az Istennel való jó kapcsolatot a Törvény teljesítése által lehet elérni. Mégis, Pál azt mondja a Galaták 2,16-ban, hogy „tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által… mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem.” Másodszor, sok keresztény úgy hiszi, hogy Isten azért adta a Törvényt, hogy azáltal élhessünk győztes életet és nyerjük el áldásait.

Isten nem azért adta a Törvényt, hogy az emberek a törvény szerinti viselkedésük által rendezzék Vele soraikat. Az Istennel való jó kapcsolat fenntartása sem a törvény szerinti viselkedés által valósul meg. Az Istennel való jó kapcsolat egy kifizetett ajándék, amiatt, amit Isten Krisztuson keresztül tett. Ezt nem lehet kiérdemelni. Csak ingyen lehet hozzájutni.

Miért adta Isten a Törvényt?

Három oka van annak, hogy Isten a Törvényt adta. Először is, azért adta, hogy általa megláthassuk, hogy vétkeztünk. Isten mércéje olyan, mint egy tükör, amely megmutatja, hogy teljesítményünk nem felel meg Isten elvárásainak. A Róma 3,20 azt mondja, „… a törvényből [Isten mércéjéből] csak a bűn felismerése adódik [az elvárásoknak való meg nem felelés]”. Jó dolog tudatában lenni, ha elvétjük a célt.

A Törvény második célja, hogy meggyőzön minket arról, hogy képtelenek vagyunk a saját erőfeszítéseinkből célt érni. A Róma 11,32 azt mondja, „Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe”. A görög szó az „egybezárt” helyén azt jelenti, „bezárva lenni”, úgy mint a börtönben. Isten Törvénye nem az Istennel való megbékélés eszközeként adatott. Nem is azért, hogy arra sarkalljon minket, hogy szent életet éljünk. Azért adatott, hogy rávilágítson, hogy az Istennel való békesség és a szent élet teljes mértékben elérhetetlen saját erőfeszítésből. Isten Törvénye lakat alá helyez, és úgy határoz meg minket, mint akik a céltévesztés állapotában vannak.

A Törvény harmadik célja, hogy egy kegyelem alapú kapcsolatba vezessen minket Istennel, az Ő saját kegyelmi műve alapján, amit Krisztuson keresztül elvégzett. Egészítsük ki a Róma 11,32-t, és meglátjuk, mire gondolok: „Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön.” Isten a Vele való megbékélést és a neki való megfelelést ajándékként ajánlja nekünk, a saját költségén! Amint ez célba ér, a Törvény betöltetik. A Róma 10,4 ezt mondja: „Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.”

Ezt még világosabbá teszi Pál a Galata 3-ban:

Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. (23-25 v.)

A „nevelő” szó nem tudja teljes mértékben kifejezni a Törvény azon szerepét, amit ezek a versek bemutatnak. Néhány fordításban a tanár vagy iskolamester szó szerepel, melyek talán még szerencsétlenebb szóválasztások. A görög szó a „nevelő” helyén a paidagogos, ami „gyermekfegyelmezőt” jelent. Ezt a személyt a szülők fizették, hogy elkísérjék a gyereküket az iskolába vezető úton. Amint a gyermek letért az útról, a „nevelő” rásuhintott egyet egy hosszú vesszővel. A gyerekeket szó szerint úgy hajtották az iskolába, mint a jószágokat. Amint azonban odaértek az iskolába, ahol az igazi tanár volt, a paidagogos szerepe véget ért. A nevelő munkája a gyermekek vezetése volt a tanulás valódi helyéhez. Ahogy a paidagogos a megfelelő úton tartotta a gyerekeket és „elhajtotta” őket az iskolába, úgy a Törvény a mi „nevelőnk”, ami eljuttat minket Krisztushoz. Amint letérünk az ösvényről, a Törvény egyértelműen emlékeztet minket, hogy nem érünk fel Isten elvárásaihoz. „Visszasuhint” minket az ösvényre, ami a Krisztussal való valódi kapcsolathoz vezet.

Amikor már kapcsolatba kerülünk Krisztussal, a gyermekfegyelmező munkanélkülivé válik. Most, hogy eljött a hit, már nem vagyunk a Törvény nevelése alatt. Ha azonban visszatérsz vagy visszahelyeznek a Törvény alá – vagy bármely törvény alá -, hogy azáltal éld meg a krisztusi életet, egy idő után olyan fáradt és levert leszel, ahogy az elvárható. Az erőlködés helytelen reakció a szellemi törvényekre, és az eredménye az önigazultság vagy a még nagyobb kimerültség lesz. A helyes reakció újra megpihenni Krisztus munkájában, amit a Kereszten az életünkért, és Szelleme által a Vele való járásunkért elvégzett.

A Róma 7,4 azt mondja, hogy történt valami, ami lehetővé teszi, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. „Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára… s ezért másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül.” Ebből a versből megérthetjük, hogy nem mi produkáljuk a gyümölcsöt, hanem csak megteremjük, amit Isten hoz létre. Ha szellemi erőszak elszenvedője voltál, akkor megfigyelhetted, hogy a szellemileg bántalmazó vezetők megpróbálják elérni, hogy az emberek gyümölcsöt produkáljanak. A legfőbb módja, hogy ezt elérjék, az, hogy visszahelyezik az embereket a Törvény alá, amiből Krisztus élete árán megszabadított minket.

(Forrás: The Subtle Power of Spiritual Abuse)

http://szellemieroszak.wordpress.com/2010/07/13/isten-torvenyenek-helytelen-hasznalata/

 


Oszd meg a Tumblr-en