A FÖLDEÁKI MENTÁLHIGIÉNÉS EGYESÜLET 5 ÉVE
1996-ban Dr.
Grezsa István háziorvos vezetésével mentálhigiénés központú, megelőző
programmunka indult el Földeákon, Phare támogatással.
A segítő
szakemberek megfogalmazták a mentálhigiéné területén lehetséges és szükséges
feladatokat, valamint segítségül hívták a közművelődésben dolgozó személyeket.
A közősségi
élet fejlesztésében tevékeny szakemberekben merült fel az a természetes igény,
hogy Phare - program befejezése után is folytatódjon a megkezdett egészségmegelőző
munka.
Ennek
hatására alakult meg országos konferencia keretében (Magyar Mentálhigiénés
Szövetséggel együtt) 1997. májusában 42 fővel a Földeáki Mentálhigiénés
Egyesület.
Feladatai:
Földeák község mentálhigiénés szemléletének formálása, egészségfejlesztés,
egészségmegőrzés, az egyének és közösségek lelki egyensúlyának védelme és
segítése.
Ennek
gyakorlati megvalósítására célcsoportok szerveződtek, melynek feladata a
lakosság bevonása és mozgósítása.
Így alakult
meg a Forrás csoport, két nyugdíjas csoport, Őszülő halánték, tóbarát
nyugdíjasok klubja, és hiánypótló csoportként a Cukorbetegek klubja.
Forrás
csoport: jógatanfolyam keretén belül nemcsak a kellemes lazító
tornagyakorlatokkal, hanem a reformtáplálkozás új ízeivel is megismerkedtek az
érdeklődők.
Megteremtették
a „Legszebb utca és a „Falu legrendezettebb portája" címek átadásának
hagyományát. Erre a szép ünnepre a Pünkösdi Falunapok rendezvényén kerül sor.
Különböző
szűrővizsgálatok szervezésében, felvilágosító előadások, kisiskolások ortopédiai
szűrése, klubfoglalkozások keretén belül ruha játék csereakció, gyermek
kézműves foglalkozások.
Két nyugdíjas
csoport: tagjai rendszeresen találkoznak, előadókat hallgatnak meg. Szenti
Tibor (a Hmvhely-i kórház egészségnevelője, néprajzkutató) „lélekmelegítő"
előadásaival töltötte meg az összejöveteleket.
Cukorbetegek
klubja: havi rendszerességgel találkoznak, előadásokat hallgatnak a diétás és
gyógyszeres kezeléssel kapcsolatban, valamint a szövődmények kialakulását
késleltető életmódbeli változásokra is választ kaphatnak a szakorvosoktól.
Minden alkalommal sor kerül vércukormérésre, vérnyomásmérésre, glikolizált
hemoglobin és testsúly ellenőrzésre is. A betegekhez eljut a Diabétes újság, és
mód van arra is, hogy „sorstársakkal" tapasztalatot cseréljenek.
2000. júniusa
óta egyesületünk elnöke elnökségi tagként tevékenykedik az országos
szövetségben.
Ennek kapcsán
számtalan meghívást kapunk konferenciákra, rendezvényekre. Különösen szép
kapcsolatot ápolunk a Szekszárdi Városi Mentálhigiénés Egyesülettel. 2001-ben
pályázatot készítettünk a Szociális és Családügyi Minisztérium és a Nemzeti,
Család- és Szociálpolitikai Intézet felhívására, családi közösségépítő
programok szervezésére.
Mindhárom
pályázatunkat sikeresnek ítélte a Minisztérium: 950 ezer Ft támogatásból
valósítottuk meg elképzeléseinket.
Megalakult a
„Vendég a háznál" klub.
Előadások: a
nő hivatásáról, házasság, gyermekvárás; szülés, ismerkedés a csecsemővel,
táplálkozás, mozgás, fejlődés leggyakoribb betegségek, szűrővizsgálatok.
A
kisgyermekek nevelése, beszédfejlődés, beszédfejlesztés, mozgás, sport,
közösségbe kerülés, szellemi fejlődés, mozgásfejlődés, esztétikanevelés a
családban, betegségek, gyógyítások.
Serdülőkori ~
problémák: lelki változások, drog - alkoholfogyasztás, pályaválasztás.
A programok
zárásaként családi vetélkedő, vérnyomásméréssel, egészséges életmóddal
kapcsolatos tesztkérdések megoldásával. (Pünkösdi Falunapokon).
Második
pályázatunk: „Mesterségek megőrzése és a helyi kötődés erősítése
iskolásokban" címet kapta.
Szerencsés
korosztályt sikerült bevonnunk, negyedik osztályosokat, akik szívvel - lélekkel
kíváncsiak voltak a mai már kihalóban levő mesterségek megismerésére. Végül még
a programjukat is bővíteni kellett, annyi szép, régi mesterséget kutattunk fel.
Falunkbéli műgyűjtő hatalmas és szépséges gyűjteményének megismerésével kezdték
a foglalkozásokat, majd a búzatermeléstől a kenyérsütésig, az egyes szakmák -
seprű készítés - bognár - kovács - kötélgyártás - lószerszám készítés - fonás
rokkával - citera készítéssel fejezték be.
A programot
pedig egy kirándulás zárta, az Ópusztaszeri Emlékparkban.
Harmadik
pályázatunk: „Családi Kör" melléklet, a Földeák című önkormányzat által
megjelentetett havi lapban.
4 oldalas
mellékletünk tartalmazta az elhangzott programokat, előadásokból idéztünk
részleteket, közreadtuk a gyerekek véleményét, fényképeket készítettünk.
Sikeres
novellapályázatot hirdettünk meg, 6 novella érkezett, díjazásukat a Pünkösdi
Falunapokon tettük ünnepélyessé. Természetesen a mellékletben közzétettük
„kincseinket".
Köszönjük
Földeák Község Képviselőtestületének és az Önkormányzatnak, hogy támogatásukkal
és anyagi segítségükkel működésünket biztosították és biztosítják.
Az
egyesületről illetve a nyertes pályázatokról bővebben honlapunkon olvashatnak.
(www.szaboferenc.hu/fme)
2003 március
7-8-án konferenciát szerveztünk, „Lelki egészség a vidéki Magyarországon”
címmel, a Magyar Mentálhigiénés Szövetség Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város,
Földeák Község Önkormányzataival közösen.
2003. március
7-én Hódmezővásárhelyen kezdődött a konferencia, Dr. Kószó Péter
alpolgármester, gyermekorvos köszöntőjével, majd Dr. Grezsa Ferenc, a Magyar
Mentálhigiénés Szövetség elnöke mondta el bevezető gondolatait. „Táj és ember”
Csete György építőművész előadásában, „A vidéki lakosság testi-lelki állapota”
címmel, Dr. Réthelyi János tudományos munkatárs (Semmelweis Egyetem
Magatartástudományi Intézet) mondta el kutatásaik főbb jellemzőit.
„Lelki
egészség a Délalföldön” prof. Dr. Szilárd János tartott tartalmas beszámolót,
majd „Élet a tanyavilágban” címmel Szenti Tibor néprajzkutató.
2003. március
8-án szekcióülésekre került sor Hódmezővásárhelyen és Földeákon egyidejűleg.
Vásárhelyen:
„Lelki egészség a vidéki városokban”, melynek moderátora Dr. Benyovszky István,
„Délalföld – a lelkisegély telefonszolgálatok hívásainak tükrében” melynek
moderátora Szabóné Dr. Kállay Klára volt.
Földeákon
„Lelki egészség a falvakban”, Dr. Péter Árpád, Dr. Bolgoly József Ágoston
előadásait hallgathattuk meg. „Segítőszolgálatok, ellátórendszerek falun”,
melynek moderátora Dr. Kappéter István főorvos volt.
Mindkét napon
sok-sok értékes gondolatot, követendő hozzászólást hallhattunk, melyet a
jövőben mi „laikusok” is tudunk kamatoztatni munkánk során.