James White: Szervezet és fegyelem

 

A különböző vallásfelekezetek szervezési formái és egyházvezetési modelljei bizonyítják, hogy az egyházszervezet formája és az egyházfegyelem olyan témák, amelyekben nagy és jó emberek véleménye egymástól különbözött. Ezért szükséges, hogy ezeket a kérdéseket, amelyek oly nagy mértékben befolyásolják az egyház jólétét, a Biblia, különösképpen az Újszövetség útmutatásai döntsék el. Sem Máté, sem Márk, sem Lukács, sem János, de Pál, Péter, Jakab és Júdás sem adott az Újszövetség egyetlen könyvében vagy fejezetében sem a keresztény egyházszervezetet teljesen körülíró rendszert, s nem határozzák meg pontosan az egyes gyülekezeti tisztségviselők kötelességeit és pozícióit.

Az, hogy az egyházon belül szükséges a rend, nem csak az apostolok kijelentéseiből és Apostolok cselekedetei feljegyzéseiből derül ki, hanem az Ószövetségben található, szervezetre és rendre vonatkozó fontos kijelentésekből is. A szervezettség, alapos rend volt jellemző az ószövetségi egyházra. Isten mindenkor ugyanaz. Isten Fia evangéliumának szabadsága nem lazaságból és zavarból áll, illetve nem ebben nyilatkozik meg.

Pál apostol és Péter apostol határozottan beszélnek leveleikben az egyházi tisztségviselőkről és azok kötelességeiről. Az Újszövetség egyértelműen meghatározza Krisztus viszonyát az Ő szolgáihoz és az egyházához, ezenkívül pedig a szolgálattevők helyes viszonyát is az egyházhoz és egymáshoz. A keresztény szervezet rendszere mégsem olyan teljes mértékben jelenik meg az Újszövetségben, mint a szervezettség az Ószövetségben. Az előző rendszerről szóló feljegyzések és az újszövetségi rendszerre vonatkozó apostoli kijelentések és cselekedetek által azonban rendelkezésére áll a keresztény egyháznak minden, amit csak az Örökkévaló bölcsesség szükségesnek látott megadni a szervezeti kérdéseket illetően.

Krisztus viszonyát az Ő szolgáihoz és az egyházhoz így határozza meg az Úr: "Egy a ti Mesteretek, a Krisztus, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. " (Mt. 23:8) "Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus" (I. Kor. 11:3) Krisztus mindenkinek a nagy pásztora, miközben szolgái az alpásztorok.

Pál a következő szavakkal emlékezteti az egyház tagjait a szolgálattevők iránti kötelességükre: "Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét. " (Isid. 13:7) "Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelketekre mint számadók, hogy ezt örömmel míveljél~ és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ. " (Zsid. 13:17) Mindazonáltal nem állt Isten szándékában, hogy a keresztény egyházban olyan jellegű szervezési rendszer legyen, amely elveszi Krisztustól a vezető szerepet.

A szervezet létrehozásának szándéka tulajdonképpen abban áll, hogy egységet biztosítson a cselekvésben és védjen a csalóktól. Soha nem az volt a célja, hogy ostorként engedelmességet kényszerítsen ki, hanem sokkal inkább az, hogy védelmezze Isten népét. Krisztus nem hajtja, hanem hívja az Ő népét. "Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és ők követnek engem. " (Jn. 10:27) A mi Fejünk, Fejedelmünk vezet az úton, és szólítja népét, hogy kövessék Őt.

Emberi hitvallások nem képesek egységet alkotni. Egyházi hatalom nem képes az egyházat egy testté összepréselni. Krisztusnak soha nem volt az a szándéka, hogy az emberi értelem más emberi értelem befolyása alatt formálódjék az örök életre. "Minden férfiúnak feje a Krisztus" - az Ő munkája az, hogy vezessen, formáljon, és hogy saját képmását az örökkévaló dicsőség örököseinek életében kiformálja. Bármenyire fontos a szervezet az egyház védelmére, soha nem tölthet be olyan szerepet, hogy a tanítványokat a Mester kezéből kivegye.

Minden igazi szolgálattevő Krisztus követe. "Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kéme miáltalunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. " (II. Kor. 5:20) Szolgálatukban képviseljék Krisztus tanítását és művének érdekeit. Rendeljék alá saját ítéletüket és akaratukat annak, aki küldte őket. Senki sem lehet Krisztus követe, amíg nem rendeli alá teljes mértékben a saját véleményre való jogát Krisztusnak. Lehetetlen, hogy Krisztust képviselje valaki, aki a felebarátja véleményének rendeli alá magát.

Azonban nem szabad ezt a témát itt lezárni, miközben az igazságot csak félig mondtuk ki. Az egységre vonatkozó kijelentések Krisztustól és apostolaitól elrendelt eszközök annak elérésére, hogy helyes fegyelem érvényesüljön, különben megszenteletlen emberek jönnek, akik sem Krisztusnak, sem az egyháznak nem rendelték alá akaratukat és ítéletüket, belépnek a szolgálatba, megosztják és szétszélesztik Isten nyáját.

Ezen a ponton azonban azt is határozottan ki kell fejtenünk, hogy a keresztény egyházban a gyülekezeti tisztségviselők nem arra valók, hogy parancsoljanak, vagy "uralkodjanak a gyülekezeteken". A körülmetélés és Mózes törvénye körüli vita esetén, amely felmerült az ősegyház néhány gyülekezetében - amint erről olvashatunk az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 15. fejezetében -, úgy viselkedtek a jeruzsálemi apostolok és vének, mint tanácsosok, abból a célból, hogy helyet adjanak a Szentlélek elbírálásának. Az összejövetelről szóló feljegyzés, ahol egy nehéz problémát kívántak megoldani, a következőképpen folytatódik: "Mert tetszék a Szent Léleknek és nékünk. " Az Antiókhiában, Szíriában és Ciliciában lévő, pogányok közül való atyafiak pedig "örvendeztek az intésen ". Azok a nézetkülönbségek, amelyeket ily módon oldanak meg, valóban megoldottá lesznek és azok is maradnak általában, miközben azok, melyeket csupán az egyházi tekintély gyakorlása által intéznek el, ritkán valóban rendezettek.

Két szélsőség között húzódó keskeny úton találjuk meg a szolgálatban és az Isten egyházában való egység és hatékonyság nagy titkát. Péter apostol ünnepélyes felhívása korának véneihez felkelti figyelmünket: "A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese: legeltessétek az Isten köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal. Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példaképei a nyájnak. És mikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadatlan koronáját. Hasonlatosképpen ti ifjabbak, engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. " (I. Pt. 5:1-6)

Azok, akik a h. n. adventisták szervezeti rendjét előterjesztették, azon fáradoztak, hogy amennyire lehetséges, az Újszövetség egyszerűségét érvényesítsék. Minél inkább jelen van az evangélium lelkülete, annál egyszerűbb és annál hatékonyabb ez a rendszer.

A Generálkonferencia felügyeli a munka minden ágazatát, beleértve az egyes országok területeit. Az országos területek felügyelik a munka minden ágazatát az adott országban, beleértve a helyi gyülekezeteket. A helyi gyülekezet azoknak a keresztényeknek a testülete (teste), amely összegyűlt annak az egyszerű szövetségnek az alapján, hogy megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét.

A helyi gyülekezeti tisztviselők szolgái a gyülekezetnek, nem pedig urai, akik egyházi hatalommal uralkodnak rajta. "Aki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok." (Mt. 23:11) Példaképek legyenek a gyülekezeti tagok előtt a türelemben, éberségben, imádságban, kedvességben és adakozásban. Azok iránt, akiknek szolgálnak, nagymértékben meg kell nyilvánulnia ennek a szeretetnek, amely a mi Urunk életében és tanításában is megnyilatkozott.

Az egyes országok területi bizottságaiban Isten olyan emberei foglaljanak helyet, akik nagylelkűek, széles látókörűek, jószívűek, mely arra ösztönzi őket, hogy a munka minden ágazata iránt atyai szeretetet ápoljanak. Kötelességük, hogy Isten félelmében és Isten szeretetében együtt tanácskozzanak, és önmagukat a felügyeletük alá rendelt minden szolgálattevő és a gyülekezetek tanácsadójaként értelmezzék, nem pedig direktorok bizottságának. Krisztus a mi nagy vezetőnk és direktorunk.

Még szélesebb és fontosabb a Generálkonferencia bizottságának munkája és kötelessége. Tagjai legyenek tapasztalt emberek, részrehajlás nélkül, akiknek szerető szíve és értelme a legjobbat teheti a munka minden ágazatában és minden területen. A szó legmagasztosabb értelmében atyák tanácsának kell tekinteni őket.

Hivatali kötelességeik betöltése, az egész munka általános felügyelete során abban áll erejük, hogy a gyengédség és szeretet lelkületével úgy tanácsolják testvéreiket, hogy ezáltal minden munkás szívét szívükhöz kössék, és helyet adjanak a Szentléleknek, amint ez az apostolok napjaiban volt. Mindig szem előtt kell tartaniuk, hogy "minden férfiúnak feje a Krisztus".

Tanácskozhatnak az országok területi bizottságaival egyes szolgálattevők munkáját illetően, hogy itt vagy amott dolgozzék, de soha nem diktálhatnak. Az a szolgálattevő, aki utasításokért folyamodik a Generálkonferencia bizottságához és rá támaszkodik, kiveszi önmagát Krisztus kezéből. Az a bizottság, amely a saját kezébe ragadja azt a munkát, hogy hol dolgozzanak Krisztus követei, félelmetes felelősséget vesz magára. "Egy a. ti Mesteretek, a Krisztus, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. " (Mt. 23:8) Bárcsak Isten megőrizné szervezetünket és egyházi rendünket eredeti egyszerűségében és hatékonyságában!

(Review and Herald, 1881. jan. 4.; fordította: Köbel Wolfgang)

Megjelent az Idők Jelei 2001/2. számában

 


Oszd meg a Tumblr-en